Pintér szigorított volna, Orbán nem

HírKlikk 2021. március 27. 10:10 2021. márc. 27. 10:10

A kabinetben is feszültséget okoz, hogy a drámai helyzet ellenére sem szigorítottak – tudta meg a Népszava.

Pintér Sándor belügyminiszter a virológusok és a Magyar Orvosi Kamara tanácsait követve, már két hete szigorúbb járványügyi intézkedéseket sürgetett Orbán Viktornál, de a miniszterelnök úgy döntött, nincs szükség ilyenekre – értesült a lap több forrásból is. Információik szerint a belügyminiszter már a március 15-ei hosszú hétvégére is kijárási korlátozásokat szeretett volna elrendelni.

Többek között ennek jegyében kérte Karácsony Gergely főpolgármestert is, hogy ne nyissa meg a gyalogosok előtt a Lánchidat meg a Pesti alsó rakpartot, és városvezetés le is mondott erről. Úgy tudjuk, Pintér most megint ezt kérte a fővárostól, de ezúttal Budapest másként határozott.

A kormánytagok közötti vitára utalhatnak az elmúlt napok ellentmondásos nyilatkozatai is. A kabinet szerdán ülésezett, de akkor – mint az a csütörtöki Kormányinfón kiderült – nem döntöttek a járványügyi intézkedések módosításáról. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter akkor azt mondta: pénteken dönt az operatív törzs például arról, változzon-e a boltok nyitvatartása, és bevezessék-e az üzletekben a tíz négyzetméterenként egy vevő elvét. Pénteken azonban sokáig nem volt egyértelmű, döntöttek-e.

Orbán Viktor az operatív törzs ülése után előbb tényként állította, „A boltoknak a működési rendjét át tudjuk alakítani, erről ma délután tudnak dönteni az operatív törzsben. Az irányokat kijelöltük, átállunk a négyzetméter alapú nyitvatartásra. (…) Ennek a részleteit még mindig tárgyalja az operatív törzs, ahonnan eljöttem, és délután, legkésőbb holnap reggel ennek a részletszabályai meg fognak jelenni a Magyar Közlönyben”.

Ez alapján úgy tűnt, lesznek változások. Délután azonban Gulyás Gergelynek kellett tisztáznia a helyzetet, és rendkívüli sajtótájékoztatón tette egyértelművé: most nem változik semmi, csak akkor lehet szó nyitásról, ha megvan a 2,5 millió beoltott, ezt pedig húsvét után lehet. Arról nem tett említést, hogy miért halasztották el „a négyzetméter alapú nyitvatartást”, ha az nem könnyítés, hanem szigorítás lett volna.

Forrás: Népszava