Pokorni megdicsérte Karácsonyt

HírKlikk 2019. november 19. 12:47 2019. nov. 19. 12:47

Múlt szombaton volt egy tüntetés, ami furcsa volt, mert a fát védő politikusok nem nagyon mentek oda a fákhoz és a szónoklatok is a kormány „rituális rugdosásával” voltak elfoglalva, és nem a konkrét üggyel – erről beszélt a XII. kerület polgármestere az ATV Start című műsorban. Mindezt azután, hogy kiderült: több száz fát vághatnak ki Normafán, hogy helyére parkolót építsenek. A nagy felháborodás miatt a hegyvidéki polgármester ekkor megígérte a tervezett parkoló átalakítását és a kivágásra ítélt fák számának csökkentését.

Közben Pokorni Zoltán Karácsony Gergely főpolgármesterrel is egyeztetett az ügyben hétfőn. Konszenzusos megoldásként közösen kezdeményezik majd a kormánynál, hogy a fővárosi közfejlesztési tanács tűzze napirendjére a fogaskerekű felújítását, valamint meghosszabbítását Normafáig.

Emellett Pokorni hétfőn azt is elmondta, hogy kidolgoztak egy kisebb parkolóra vonatkozó kompromisszumos tervet, ezt megvizsgálja a főváros, majd a jövő héten folytatják az egyeztetést az ügyben.

Karácsony Gergely ezzel szemben – folytatta Pokorni a műsorban – eljött, megnézte, hogy miről is van szó, ami tiszteletre méltó elkötelezettségről tanúskodik szerinte.

Több pontban is megállapodtak már, egy pont kérdéses még, ahol időt kért a főpolgármester. A polgármester elmondta, hogy forgalomeltereléssel autómentessé lehet tenni a Normafa egyik legszebb részét. Eddig ezen a részen akár ezer autó is hömpölygött, de ezt most sorompóval le tudják zárni és elterelni járműveket. Ebben a pontban – tette hozzá – egyetértettek. Emellett a buszpihenőket is áttennénk erről a helyről, és ezért szükséges a parkolók áthelyezése. Az egyedüli vita közöttük az – mondta Pokorni –, hogy az eddigi kapacitástól lehet-e kevesebbet kiépíteni.

A politikus hozzátette, hogy a fogaskerekű meghosszabbításban is egyetértettek, aminek felújításán már tíz vagy annál is több éve dolgoznak.

Most már tervek és engedélyek is vannak, utóbbiból több, mint 102-t szükséges beszerezni, már csak az a 30-40 milliárd forint hiányzik, amiből meg lehetne valósítani ezt a projektet. Ezt a főváros csak a kormánnyal közösen tudja megvalósítani. Pokorni szerint a parkolót a télen vagy tavasszal megépíthetik, a Normafa programot pedig ebben a ciklusban szeretné lezárni.

Forrás: atv.hu