Poroltóval ölték meg egy rendőrt Trump hívei a Capitolium ostroma közben

HírKlikk 2021. január 10. 11:50 2021. jan. 10. 11:50

Donald Trumpra szavazott az elnökválasztáson az a rendőr, aki életét vesztette a Capitolium szerda esti ostroma miatt – adta hírül a Reuters hírügynökség szombat éjjel, a férfi apjára hivatkozva.

A 42 éves rendőrt az ostromlók először lefújták paprikapermettel, majd pedig nagy erővel, egy poroltóval fejbe ütötték. A férfit a mentőknek kétszer is sikerült újraéleszteniük, végül kórházban halt meg csütörtökön. Apja elmondása szerint olyan vérrög keletkezett az ütés miatt a koponyájában, hogy örök életére csak vegetált volna, agykárosodás miatt.

Brian Sicknick halálát emberölésnek minősítette a washingtoni rendőrség, és az FBI is segít a gyilkos kilétének kiderítésében.

A férfi a hatodik rendőr, aki valaha életét vesztette kötelessége teljesítése közben a Capitolium rendőrei közül. Sicknick 2008-ban állt be a testülethez, első komoly feladataként Barack Obama volt elnök beiktatásának védelmében vett részt.

Bár Trump híve volt, az elnök nem fűzött semmit a rendőr halálához, ahogy az ostromlók négy halottjáról sem szólt eddig nyilvánosan egyetlen szót sem.

Szerda este Trump több száz híve megostromolta a Capitoliumot, miután az elnök egy közeli, szabadtéri gyűlésen tartott beszédében feltüzelte és arra buzdította őket, hogy menjenek a Capitoliumhoz.

Forrás: MTI