Potápi: kiemelt figyelem irányul a határon túli civil szervezetekre

HírKlikk 2020. február 2. 06:30 2020. feb. 2. 06:30

A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága az idén kiemelt figyelmet fordít a határon túli civil szervezetekre – mondta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár szombaton Bonyhádon, az MTI-nek.

Potápi Árpád János a Vörösmarty Mihály Művelődési Központban rendezett székely bál megnyitója után emlékeztetett arra, hogy a Magyar Állandó Értekezlet tavaly novemberben döntött arról, hogy 2020-ban – az államtitkárság a nemzeti összetartozás évének programjaival összhangban – megvalósítja az erős magyar közösségek éve tematikus programsorozatot is.

„Az államtitkárság az év folyamán kiemelt figyelmet fordít azokra a határon túli civil szervezetekre, kulturális egyesületekre, közösségekre, oktatási intézményekre, amelyek eddig bizonyítottak" – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy mindezt annak érdekében teszik, hogy ezek a szervezetek a környezetükben élő magyarságot tovább erősítsék.

Szólt arról is, hogy egyre erősebbek a kapcsolatok a Magyarországon élő, bukovinai származású és a Székelyföldön élő székelyek között. Bonyhádnak Borszékkel és Madéfalvával van testvérkapcsolata. Az önkormányzatok és a civil szervezetek szorosan együttműködnek egymással – jegyezte meg.

Elmondta: Bonyhád önkormányzata és a Magyarság Háza az idén közös rendezvénysorozatot bonyolít le, amelynek első eseménye a 42. bonyhádi székely bál.

Az esemény megnyitóján az államtitkár méltatta a 2020-ban 31. alkalommal megrendezendő Bukovinai Találkozások Nemzetközi Folklórfesztivált, amelynek augusztus első hetében ad otthont Bonyhád. A fesztivált 1997-től az egykor Bukovinában élt népcsoportok országaiban, Magyarországon, Lengyelországban, Ukrajnában és Romániában rendezik meg. A programsorozat lebonyolításáról szóló szerződést szombaton Bonyhádon írták alá a négy nemzetiséghez tartozó szervezetek képviselői, köztük Illés Tibor, a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnöke.

A bál előtt a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes adott műsort. Az eseményre ezúttal Borszékről érkeztek vendégek Mikk József polgármester vezetésével.

Forrás: MTI