Progressive Alliance: az elnökség tagjává választották Tüttő Katát és Ujhelyi Istvánt

HírKlikk 2019. november 21. 14:55 2019. nov. 21. 14:55

Magyar tagokat is beválasztottak a több mint 130 politikai pártot tömörítő Progressive Alliance (Progresszív Szövetség) új politikai vezetőségébe a szervezet stockholmi nagygyűlésén: a magyar szociáldemokraták képviseletében Tüttő Kata budapesti főpolgármester-helyettes és Ujhelyi István európai parlamenti képviselő kapott vezetőségi tagságot.

Az MSZP politikusai megválasztásukat követően azt mondták: fontos, hogy a társadalmainkat feszítő válságokra egységes, kooperatív és szociálisan érzékeny válaszok szülessenek, ezért a baloldali pártok nemzetközi összefogása fontos támasztéka lehet a változásnak.

A nemzetközi szervezet svédországi tanácskozásán számos pártvezető és képviselő vett részt, de jelen volt Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke, Sergei Stanishev, az Európai Szocialisták Pártjának elnöke, valamint a svéd, a macedón, a finn és a portugál miniszterelnök is. A Progresszív Szövetség ülésén az új vezetőségi tagok megválasztása mellett elsősorban a digitalizáció és a munkahelyteremtés kihívásait, az éghajlatváltozás és a fenntarthatóság kérdéseit vitatták meg a szociáldemokrata politikusok és fogadtak el ezzel kapcsolatos kiáltványokat.

A Progresszív Szövetséget 2013 májusában alapították Lipcsében, tagjai pedig a szocialista-, szociáldemokrata és progresszív politikai pártok, központjuk a berlini Willy Brandt házban van bejegyezve.