Puha vagy Gergő!
Talán akadnak még bőven olvasóink közül olyanok, akik emlékeznek a Ferencváros és a magyar válogatott legendás balhátvédjére, Dalnoki Jenőre. Jó és kemény futballista volt, helyenként talán túl kemény is, már legalább is azokban az időkben. De ezt az olykor durvaság határán mozgó játékot el is várták tőle a szurkolók, olyannyira, ha nem borította fel elégszer az ellenfél csatárait, akkor megszólalt a kórus: többezer ember – akkor még sokan jártak meccsekre – üvöltött, hogy puha vagy Jenő.
Mindez csak arról jutott eszembe, hogy máris kaptam néhány levelet barátaimtól, ismerőseimtől és ismeretlenektől is, azt kifogásolva, hogy a vasárnap megválasztott új főpolgármester máris csalódást okozott nekik, nem ezt várták tőle. Az a bajuk Karácsony Gergellyel, hogy szerintük elillant a kampányban mutatott bátorsága, kemény kiállása, hogy olyan puhává vált, mint korábban néhányszor. Ezek az emberek nem szeretik, ha a választottjuk gesztusokat gyakorol, ahogy ők fogalmaztak: nem azért szavaztak rá, hogy aztán békejobbot nyújtson azoknak, akik utálják Budapestet, illetve még inkább a budapestieket.
Van tehát egy réteg, amely most azt remélte Karácsonytól, hogy azonnal nekiront Orbánnak, a kormánynak, és első lépésként legalább verbálisan letarolja a jobboldalt. Ehhez képest, mi tagadás, az új főpolgármester kifejezetten békülékeny hangot ütött meg, a nemzetközi sajtótájékoztatóján is azt hangsúlyozta, hogy együtt kíván működni Orbán Viktorral, sőt, mihelyst beiktatják levelet is ír neki, találkozót kérve, hogy megbeszélhessék a közös feladatokat, a jövőt.
Azt is kiemelte Karácsony, hogy azokat a projekteket, amelyeket a fővárosiak is jónak és helyesnek tartanak – például az Állatkert bővítése – biztos, hogy nem fogja akadályozni. (Más kérdés, hogy a jobboldal sajtója máris olyanokat hazudik, olyan kijelentéseket tulajdonít neki, mint például az Állatkerti beruházás leállítása, aminek ugye épp az ellenkezője igaz. )
Nagy kérdés, hogy a mindeddig ellenségesen viselkedő kormányoldallal szemben valóban az lenne-e a helyes eljárás, ha Karácsony Gergely folytatná azt a háborús retorikát, amelyet a jobboldal gyakorolt, és amely aztán a kampányban teljes mértékben kiszélesedett, vagy az inkább a követendő út, hogy megpróbálja céljait békés úton elérni. Ráadásul akkor, amikor maga Orbán is – tőle szokatlan módon – az eddigi, vereség utáni megszólalásaiban az együttműködést ígérte, azzal, hogy a korábbi megállapodások, amelyeket még Tarlóssal kötött természetesen érvényben maradnak.
Talán nem ez a legmegfelelőbb pillanat a támadásra, nem ez a legalkalmasabb időszak a konfrontáció kinyitására. Karácsony békét ígért a budapestieknek, ami nem azt jelenti, hogy lábához tett fegyverrel megy a tárgyalásra, ha lesz ilyen, de nem is fehér zászlóval. Azt akarja, szerintem nagyon helyesen, hogy ha a politikai ellenfél korrekt módon lép a pályára, akkor felesleges azonnal belerúgni egyet. Sőt: addig, amíg az ellenkezőjét nem tapasztalja, muszáj elhinnie, hogy Orbán sem akar immár rosszat a budapesti polgároknak.
Persze most a miniszterelnöknek kell bizonyítani, és ha ezt nem teszi meg, visszatér a régi önmagához, akkor, nos akkor már muszáj lesz keménynek lennie az új főpolgármesternek Akkor sem önmagáért, azt bizonyítandó, hogy ő biz’a nem puha, kizárólag a fővárosiak érdekében.
De addig zúgja nyugodtan a lelátó a hajdani rigmus ellenkezőjét, vagyis azt, hogy légy puha Gergő.
