Pusztai Erzsébet kommentben tette helyre Varga Juditot

HírKlikk 2021. április 5. 18:45 2021. ápr. 5. 18:45

Az immunológus szerint nem a beoltottak száma határozza meg, hogy mikor lehet újranyitni az országot.

„Kizárólag a járvány terjedésének üteme szabhatja meg a lehetőséget a nyitásra. Izraelben sem a beoltott emberek száma határozta meg a nyitást. Sok beoltott ember majd négy-hat hét múlva lesz védett, a fiatalabbak pedig egyáltalán nem” – idézte a Népszava Pusztai Erzsébet immunológus reakcióját Varga Judit Facebook-posztjára.

Az igazságügy miniszter arról írt bejegyzésében, hogy 2 362 839 magyart már beoltottak és „a kormány a hosszú hétvégén is azon dolgozik, hogy minél hamarabb, de a lehető legbiztonságosabb körülmények között elkezdődhessen az újraindítás”.

Pusztai Erzsébet azonban nem először szólal fel amiatt, hogy elmagyarázza a kormánynak, nem az oltások száma határozza meg az újranyitás időpontját. Korábban egy ATV-nek adott interjúban fejtette ki, hogy szerinte április 8-ig biztosan maradnak a korlátozások, de az azt követő intézkedések sem enyhítések, hanem észszerűsítések lesznek.

Forrás: Népszava