Ráküldhetik a gyámügyet egy 17 éves momentumos aktivistára

HírKlikk 2021. január 31. 06:00 2021. jan. 31. 06:00

A 17 éves aktivista fiút azért hívták be a kapitányságra, mert 2020. augusztusában néhány aktivistatársával jachtparkolóvá alakították a Külügyminisztérium előtti parkolóhelyek közül az egyiket.

A fiú édesapja azt mondta a 444-nek,

„Már a rendőrségen megfenyegettek bennünket a gyámhatósággal. Megkérdezték, melyik iskolába jár a fiam. Nem értettem, miért fontos ez, mire azt válaszolták, hogy ilyen esetekben gyámhatósági eljárás is indulhat. Úgy tűnik, tettek is érte, hogy ez így legyen”

Az akcióban  a Momentum TizenX nevű ifjúsági szervezet több tagja vett részt, ők erről azt mondták:

„Nekünk politikai véleménynyilvánítás volt a szándékunk, nem pedig rongálás, ha rongálni akartunk volna, akkor nem vízzel lemosható festékkel mentünk volna oda.”

A rendőrségi kihallgatáson kiderült, hogy a felfestést a Fővárosi Közterület-fenntartó távolította el, ennek 4500 forint volt a költsége.

Az akcióval Szijjártó Péter külügyminiszter tavaly nyári jachtozására reagáltak, amikor annak ellenére, hogy felszólította a magyarokat, maradjanak inkább otthon, ő maga az Adrián, Szíjj László NER-oligarcha jachtján töltötte a családi vakációt.

Forrás: 444.hu