Rémálom a Cinege utcában
Vagy Felcsúton, netán Hatvanpusztán. Nem tudjuk, a sok közül melyik házában lakik Magyarország miniszterelnöke. Néha úgy tűnik, ő maga sem tudja, hogy hol van. Ami biztosnak látszik: most éppen Japánban tartózkodik, ahol magyar művekből rendezett kiállítást nyitott meg a tokiói Szépművészeti Múzeumban. A megnyitón megjelent nagyérdemű előtt egy visszatérő rémálmáról beszélt. „Visszatérő rémálmunk, hogy egyszer megjelenik a Jóisten Magyarországon, megkérdez minket, mi végre vagyunk a világon, és ha mi nem tudunk válaszolni, kihúz minket a nagy könyvből, ahova a nemzetek vannak felírva….”
Többes szám első személy. Mintha nekünk, magyaroknak, közös rémálmunk lenne Orbán Viktorral. Ami engem illet, sok magyarral beszéltem az elmúlt évtizedekben, de egyiküknek sem volt olyan rémálma, mint a miniszterelnöknek. Az általam megkérdezett magyarok leginkább arról szoktak rémálmodni, hogy őket, vagy szeretteiket baj érte. Más magyaroknak, akikkel szintén volt szerencsém találkozni, az a rémálmuk, hogy nem tudják befizetni a csekkjeiket. Nem tudnak szép ruhát venni a gyereküknek, befűteni a házukban, meggyógyulni, ha megbetegszenek, mert csak a fizetős egészségügyben kapnak időben időpontot, azt pedig képtelenek megfizetni.
És igen, lehetnek olyasfajta rémálmaink is, mint amilyenről Orbán beszélt. Hogy jön a Mindenható és megkérdezi, hogyan engedhetted? Miért hagytad, hogy az országodat túszul ejtse egy lázálmos, saját démonjaival harcoló despota? Miért nem tiltakoztál, miért nem tettél ellene? Miért nézted tétlenül, miért hagytad, hogy reménytelen, lepusztult helyet csináljanak a szülőföldedből? – A hazádból, ha úgy tetszik.
Miért voltál néma, amikor megmásították a múltat, elhazudták a jelent, ellopták a jövőt?
Nekünk, magyaroknak ilyen rémálmaink vannak mostanában, Orbán úr. Hogy egyszer számot kell adnunk arról, amit tettünk, és még inkább arról, amit nem tettünk. Nem istennek kell majd elszámolnunk, akinek léte sokunk szerint – mondjuk így – véleményes, hanem a saját lelkiismeretünknek, valamint a gyerekeinknek és az unokáinknak. A gyerekeinknek, akik már nem ebben az országban élnek, és az unokáinknak, akik ebből kifolyólag, már nem Magyarországon fognak megszületni.
Nekünk ilyen rémálmaink vannak, Orbán úr. Ezt kellett volna elmondani a japánoknak a magyar művekből rendezett kiállítás megnyitóján.
