Az MSZP még mindig nyitott a felhatalmazási törvény megszavazására

HírKlikk 2020. március 30. 10:33 2020. márc. 30. 10:33

Az MSZP még mindig nyitott a felhatalmazási törvény megszavazására, ha szerepel benne az időkorlát – mondta Varga László országgyűlési képviselő, az MSZP országos elnökségének tagja hétfőn, az ATV Start című műsorában.

„Remélem, még valami lépést tesz a kormány” – mondta Varga a hétfői szavazás előtt a műsorban, ahol László Imrével, a DK egészségpolitikusával együtt kérdezték.

Varga annak ellenére fejezte ki reményét, hogy „sajnos bejött az, amire számítani lehetett”: a kormánypártiak egyetlen ellenzéki módosító indítványt sem támogattak az Országgyűlés igazságügyi bizottságában és törvényalkotási bizottságában, pedig az MSZP önálló indítványként és módosító indítványként is beadta, hogy időkorlátja legyen a felhatalmazásnak.

Varga „méltatlannak” nevezte a helyzetet és felhívta a figyelmet: Európa egyetlen országában sincs időkorlát nélküli felhatalmazás, „ez példátlan”.

„Igazán tehetett volna lépést a bizalomépítés érdekében a kormánypárt”, hiszen a válságnak nagyon komoly társadalmi és gazdasági hatásai is lesznek, amelyekhez „valóban nemzeti egység kell” – mondta.

Több százezer munkahelyet fenyeget veszély, ezért javasolta az MSZP az álláskeresési támogatás háromról kilenc hónapra emelését, valamint az egészségügyi és szociális dolgozók egyszeri, 500 000 forintos bérkiegészítését, amit törvényjavaslatként benyújtottak az Országgyűlésnek is.

„Mindenféle védelmet meg kell adni azoknak, akik a frontvonalban dolgoznak” – hangsúlyozta. „Meg kell őket jobban becsülni”, megfelelő védőfelszereléssel el kell látni, és több tesztet kell végezni.

László Imre volt kórházigazgató, XI. kerületi polgármester is azt emelte ki: feltétlenül több teszt kell. Ezt azzal illusztrálta, hogy amikor Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter azt jelentette be, hogy Magyarországon „már” összesen több mint 6.000 koronavírus-tesztet végeztek, Ausztriából napi 15.000 tesztet jelentettek.

A kevés teszt torzítja az adatokat, hiszen nagyon sokan tünetmentesen esnek át a fertőzésen – mutatott rá.

Sérelmezte, hogy amikor kilenc évnyi közegészségügyi és járványügyi felügyelői tapasztalattal, orvosként és polgármesterként február 8-án elmondta, hogyan lehet elébe menni a járványnak, azzal „díjazták”, hogy politikai tőkét akar kovácsolni a vírusból.

Szintén sérelmezte, hogy amikor kerületi polgármesterként „az állam helyett” rendel maszkot, 27 százalék áfát és 12 százalék vámkezelési költséget is kell fizetni rá.

Forrás: Hírklikk