Reményt ad az SZFE-ügy: a magyarok legbelül mégsem illiberálisak 

HírKlikk 2020. szeptember 8. 21:20 2020. szept. 8. 21:20

„Tiltakozás az önjelölt kultúrnacionalista ellen” címmel közölt terjedelmes cikket a Süddeutsche Zeitung az SZFE körüli történésekről, amelyekről egyébként továbbra is széles körben ír a nemzetközi sajtó. A vezető német liberális lap szerint, a budapesti élőlánc, a polgárok szolidaritása a diákokkal reményt ad arra, hogy a magyarok legbelül mégsem illiberális társadalom” – írta a szerző kommentárjában.

A nagynevű SZFE diákjai azzal vádolják Orbán Viktort, hogy korlátozni akarja a színházak szabadságát, és tiltakozásukat nagy támogatás kíséri – írta a Süddeutsche Zeitung, megállapítva: „az új tiltakozó mozgalom még fiatal, de már van jelképe: a piros-fehér csíkos plasztik szalag”. Beszámol a cikk a vasárnapi élőláncról, azzal, hogy az öt kilométeres láncban szinte mindenki maszkot viselt, és a piros-fehér szalaggal tartotta magát távol a következő tüntetőtől: így tartották magukat a vírusvédelmi előírásokhoz, és mégis kéz a kézben mentek sok ezren. 

Az egyetem vezető testületeit megfosztották a hatalomtól, ezért kollektíven lemondtak. A szerző szerint, a düh mindenekelőtt Vidnyánszky Attilára zúdul, aki Orbán bizalmasa, saját megállapítása szerint, kultúrnacionalista, és a Nemzeti Színház igazgatójaként működik. Vidnyánszky szerint, az SZFE-n az oktatás „ideológiai vonásokat visel”, és a jövőben erősebben kellene ebben „a nemzetre, hazára és kereszténységre” koncentrálni. Ezt az oktatók és a hallgatók többsége másként látja. 

Cserni Mihály, a HÖK elnöke, az egyetemet a régen folyó orbáni kultúrharc soron következő áldozatának látja. Ezzel kapcsolatban, a szerző emlékeztetett a CEU elűzésére, valamint az MTA autonómiájának felszámolására. Orbán természetesen visszautasítja a vádakat. 

Közben egyre nagyobb az egyetemnek nyújtott külföldi támogatás is: a Berliner Ensemble Színház lemondta fellépését a Vidnyánszky szervezte MITEM fesztiválon, s állást foglalt a történtek ellen Martin Kušej, a bécsi Burgtheater művészeti igazgatója is. Az Európai Színházak Szövetsége (UTE) nyilatkozatban ítélt el minden olyan kísérletet, amelynek célja a színházak függetlenségének korlátozása, egyben reményének adott hangot, hogy sikerül tárgyalásos úton megoldást találni a kialakult helyzetre. 

Ilyen tárgyalás volt is a múlt héten, és ezt követően Vidnyánszky kijelentette: egyetlen fontos kérdésben sincs egyetértés, csak abban állapodtak meg, hogy az oktatásnak szeptember végéig folytatódnia kell a jelen formában, aztán teljesen új személyzettel folytatják. 

Reményt ad a tüntetés

A szerző külön kommentárban arról írt, hogy a budapesti tiltakozás reményt ad. Orbán Viktor elég messzire jutott abban, amit országa „illiberális demokráciává” történő átépítésének nevez. Kiüresítette a jogállamot, a médiát a saját fazonjára fésülte, és a saját javára átszabta a választási törvényt. Mindez a legjobb esetben is mérsékelt ellenállást váltott ki. Sem a brüsszeli intézmények, sem az Európai Néppártban lévő partnerek nem igen mutattak szándékot, és nem is mutatkoztak képesnek arra, hogy határt szabjanak Orbánnak. Emellett – főleg a nagyvárosokon kívül – ma is sok magyar Orbán és nacionalista retorikája mellett áll. 

Most azonban úgy tűnik, mintha Orbán átlépett volna egy határt. Az SZFE elleni támadása olyan tiltakozást váltott ki, amelynek méretére nem számíthatott, hiszen nem ez az első rohama az akadémiai szabadság ellen. De hogy egy önjelölt kultúrnacionalistát akarjon állítani e legendás intézmény élére, a művészet és gondolat szabadsága helyére a „nemzetet, hazát és kereszténységet” akarja helyezni?  „A budapesti élőlánc, a polgárok szolidaritása a diákokkal reményt ad arra, hogy a magyarok legbelül mégsem illiberális társadalom” – írta a szerző kommentárjában.