Rendkívüli uniós csúcs összehívását sürgeti a lengyel kormányfő

HírKlikk 2020. augusztus 10. 20:30 2020. aug. 10. 20:30

Az Európai Unió (EU) rendkívüli csúcstalálkozójának összehívását sürgeti Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő abban a levélben, amellyel hétfőn a fehéroroszországi helyzet miatt, Charles Michelhez, az Európai Tanács és Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez fordult – közölte a lengyel kormányszóvivő.

A levélről beszámoltak a lengyel miniszterelnöki hivatal honlapján is. A vasárnapi fehéroroszországi elnökválasztás után „a hatalom erőszakot alkalmazott az országban a változásokat követelő állampolgárokkal szemben" – olvasható a közleményben.

Morawieckinek az uniós csúcstalálkozó összehívására tett kezdeményezését a közlemény azzal indokolta, hogy „szolidárisan támogatni kell" Fehéroroszország állampolgárainak szabadságtörekvéseit.

Hétfő délután a PAP hírügynökség uniós forrásokra hivatkozva, közölte: Morawiecki a nap folyamán von der Leyennel és Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság szomszédságpolitikai és bővítési biztosával egyeztetett, Charles Michel pedig arról tájékoztatta Morawieckit, hogy Fehéroroszország ügyét a szeptemberre tervezett uniós csúcstalálkozón napirendre tűzik.

A fehérorosz választási bizottság hétfőn ismertetett, a nap folyamán kismértékben módosított előzetes adatai szerint, a vasárnapi elnökválasztáson a hivatalban lévő Aljakszandr Lukasenka győzött a szavazatok 80,08 százalékával. A fő ellenzéki jelölt, Szvjatlana Cihanouszkaja 10,9 százalékot szerzett.

Az ellenzék kétségbe vonja a választás tisztaságát. A hivatalos exit poll-eredmények közzététele után, az országban több helyszínen is összecsapások törtek ki a rendőrség és az ellenzéki tüntetők között, többen megsérültek, sokakat őrizetbe vettek. Lukasenka cáfolta, hogy halálos áldozata is lenne a rendőri beavatkozásnak.

Még a vasárnap éjjel kiadott közös nyilatkozatában a demokratikus elvek betartására szólítotts fel a minszki hatóságokat Andrzej Duda lengyel és Gitanas Nauseda litván elnök, és aggodalmát fejezte ki hétfő reggeli nyilatkozatában a lengyel külügyi tárca is.

Később a PAP hírügynökségnek adott interjúban Jacek Czaputowicz külügyminiszter közölte: javasolta Josep Borrellnek, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének az EU Tanácsa miniszteri szintű értekezletének sürgős összehívását, akár videokonferencia formájában.

Az EU-nak „egységes, erős hangon kell kimondania, hogy Európában már nem lehet az állampolgárokkal gumilövedék és vízágyú segítségével párbeszédet folytatni" – jelentette ki Czaputowicz. Felidézte: az EU az utóbbi években határozottan kinyilvánította, hogy kész az együttműködésre Fehéroroszországgal, egyebek között a keleti partnerség keretében.

A PAP úgy értesült, hogy az uniós külügyminiszterek informális augusztusi berlini értekezletükön vitatják meg a fehéroroszországi helyzetet. Hamarosan pedig a 27 tagállam nevében „határozott állásfoglalást" fognak kiadni – mondta el a lengyel hírügynökségnek egy brüsszeli forrás.

Forrás: MTI/Hírklikk