Rendőri intézkedés közben halt meg egy férfi Budapesten

HírKlikk 2022. július 15. 19:02 2022. júl. 15. 19:02

Rendőri intézkedés közben rosszul lett, és meghalt egy férfi Budapesten pénteken. A rendőrök megpróbálták újraéleszteni, mentőt is hívtak, de a férfi a helyszínen életét vesztette – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

A közlemény szerint pénteken 12 óra 32 perckor érkezett bejelentés a rendőrséghez arról, hogy a budapesti VIII. kerületi Baross utcában egy férfi késsel a kezében őrjöng, és betört egy kirakatot.  A járőrök igazoltatni próbálták a láthatóan zavart, korábban késsel fenyegetőző embert, majd megbilincselték – tették hozzá.

A rendőrség tájékoztatása szerint az intézkedés közben a 30 éves férfi rosszul lett. A rendőrök megkezdték az újraélesztését, amit a mentők folytattak, de már nem lehetett megmenteni az életét.

A rendelkezésre álló adatok szerint az intézkedés arányos, jogszerű és szakszerű volt, a haláleset nem áll összefüggésben a rendőri intézkedéssel – tették hozzá.

 A férfi fél órával korábban autóval három gépkocsit összetört a VI. kerületben – írták.

Forrás: MTI