Részlegesen és korlátozottan ugyan, de nyithatnának az éttermek?

NVZS 2021. január 26. 13:35 2021. jan. 26. 13:35

„Helyzet van, amit ki kell még egy darabig bírni, s ami idő alatt egységesen kell fellépni” – ezt üzeni Falus Ferenc szerint az Európai Bizottság legfrissebb, a koronavírus-járvány kezelésével kapcsolatban készített, aktualizált javaslata. A korábbi országos tiszti főorvos szerint ugyanez – mármint hogy ki kell még egy darabig bírni – vonatkozik a hazai nyitás-zárva maradás kérdésére is. Igaz, az éttermeket részlegesen és korlátozottan ki lehetne szerinte is nyitni, de kizárólag étkezés és nem társadalmi összejövetelek céljából, s a távolságtartást szigorúan meg kellene követelni. Ez utóbbira a plázákban és a boltokban is szükség lenne. „De bármit teszünk, nem tudjuk elkerülni, hogy hozzánk is megérkezzen a mutáns vírus, ugyanakkor időt nyerhetünk, ami alatt javul az átoltottság szintje”.

„A szabad mozgás korlátozására vonatkozó koordinált megközelítés” cím alatt található az Európai Bizottság által tegnap közzétett, a 2020. októberi tanácsi ajánlást aktualizáló javaslat, amely további koordinációt irányoz elő két olyan területen, ahol a tagállamok már korábban megállapodtak az együttműködésben. Az egyik a kockázati területek térképen való megjelenítéséhez elfogadott színkódok aktualizálása, a magas kockázatú területekről érkezőkre alkalmazott intézkedések szigorítása, mégpedig abban a tudatban, hogy „a határlezárások nem segítenek, a közös intézkedések viszont igen.” Az indítvány bevezetné a sötétpiros szín használatát – ez azokat a területeket jelölné, ahol a vírus terjedése nagyon erőteljes, ahol a megelőző 14 nap átlagában 500+/100 000 fő a napi megfertőződöttek száma.

Mi, magyarok, hova álljunk?

Magyarországon ez – mint a HVG megjegyezte – 3500 napi fertőződést jelentene, azaz, mi nem kerülnénk ebbe a zónába. Falus Ferenc ehhez azonban azt a megjegyzést fűzte portálunknak, hogy „Magyarországon nem tudni, hogy valójában hány esetünk van”. Hozzátette, „Ezt csak akkor lehetne tudni, ha magasabb lenne a tesztek száma és alacsonyabb a pozitivitási arány, ám amíg húszezer alatt van a napi tesztek száma, addig valójában semmi biztos adat nem áll a rendelkezésünkre”.

A Bizottság javaslata tartalmazza a sötétpiros zónákból érkezőkre vonatkozó szigorított utazási intézkedéseket (a több között az érkezés előtti tesztet, karantént), s külön foglalkozik – könnyítő jelleggel – a határ mentén élőkre és az ingázókra, valamint az egyes, kivételt képező csoportokra (például egészségügyi dolgozókra) vonatkozó feltételekkel is.

Az indítvány a harmadik országokból érkezők számára is szigorítást tartalmaz, például kötelező tesztet, karantént (attól függően, hogy milyen fertőzöttségű területről érkezik az utas), utaskereső űrlap benyújtását, stb.

A tételes javaslatot magyar nyelven itt lehet elolvasni.

Türelem, türelem, türelem...

„Helyzet van, amit ki kell még egy darabig bírni, s ami idő alatt egységesen kell fellépni” – ez volt Falus Ferenc első reakciója, azzal kiegészítve, hogy türelemre intett – egyébként nem csak az utazások, hanem a zárva tartani-kinyitni kérdésben is. Habár a mutáns vírusok bejövetelét szerinte nem lehet elkerülni, minél inkább meg kell próbálni kitolni annak időpontját, hiszen minden nappal több és több ember kapja meg az oltást, azaz nő a lakosság átoltottsága. Azt pedig már látjuk, hogy a Pfizer és a Moderna vakcinája – eltérő mértékben ugyan – az angol, illetve a dél-afrikai mutáns vírussal szemben védelmet nyújt, miközben az nem, ha valaki három-hat hónappal korábban átesett az eredeti Covid19 fertőzésen.

„Türelmesnek kell tehát lennünk, tekintsük Izraelt példának, ahol még a magas átoltottság ellenére is lezárták a repülőtereket egy hétre, csökkentve a mutáns vírusok beérkezésének esélyét az országba” – mondta Falus.

Mi legyen az éttermekkel idehaza?

Magyarországon egyre élesedik a vita arról, hogy a vendéglátóipari helyeket meddig fogják, meddig lehet és meddig kell zárva tartani. Itt is türelemre int Falus, aki szerint még legalább két hónapot ki kellene bírniuk az érintetteknek. Egy részleges és korlátozott nyitást azonban reálisnak tart, azt pedig szükségszerűnek, hogy az állam nagyobb támogatást adjon „azoknak, akik ténylegesen komoly veszteségeket szenvedtek el”.

A korlátozott, részleges nyitás alatt azt érti, hogy engedélyezni kellene az étkezést az éttermekben, vendéglátóipari egységekben („az üzemi étkezdéket sem zárták be”), ám szigorú szabályok mentén. Egyedül lehetne csak ülni, továbbá engedélyezni lehetne az egy háztartásban élők, az egy munkahelyen dolgozók számára a közös étkezést, de azt továbbra is tiltani kellene, hogy „olyanokkal jöjjek össze egy étteremben, akiket nem hívok meg az otthonomba, vendégségbe. Nem lehetnek találkozóhelyek a vendéglátóipari egységek, ahol az emberek leveszik a maszkokat, amikor esznek-isznak – mutatott rá Falus.

Távolságtartás és maszkviselés a kulcs

A tömeg jelenti a problémát – az pedig a plázákban, a bevásárlóközpontokban, a boltokban, a közösségi közlekedési eszközökön is megtalálható – hívta fel a figyelmet, megismételve már többször elhangzott véleményét, miszerint a maszk viselése mellett, a távolságtartás az az eszköz, amivel lassítani tudjuk a járvány terjedését. Miután pedig önkéntesen ez nem megy, hát szigorú szabályokat kel lefektetni, és azokat szigorúan be kell tartatni – hangsúlyozta a járványügyi szakember.

„Egyelőre a mutáns vírus még nem ért el hozzánk, de látjuk, hogy Nyugat-Európában már súlyos helyzetet okoz, s óhatatlan, hogy hozzánk is el fog jutni” – hívta fel a figyelmet. Hozzátette: egyelőre helyes a mozgás korlátozása, hogy nincs utazgatás, nincs síelés, turistáskodás – ez fékezi a mutáns vírus beérkezését, s aki időt nyer, az életet nyer.