Rétvári: 2010 óta hazánkban csökkent a harmadik legnagyobb mértékben a gyermekszegénység az unión belül

HírKlikk 2020. március 9. 12:11 2020. márc. 9. 12:11

2010 óta Magyarországon csökkent a harmadik legnagyobb mértékben a gyermekszegénység az Európai Unióban – mutatott rá Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke, hétfőn, az MTI-nek, az EUROSTAT friss felmérését értékelve.

A kereszténydemokrata politikus kifejtette: 2018-ban az EU-ban a 18 év alattiak közel negyedét, pontosan 23,4 százalékát érintette a szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség kockázata. Legrosszabb adatokkal Románia rendelkezik, itt 38,1 százalékos arány, míg a legjobban Szlovénia áll 13,1 százalékkal a 2018-as adatok szerint.

A felmérés alapján, Magyarország 2010-ben csak a 25. volt a rangsorban, tehát mindössze három országban volt nagyobb a gyermekszegénység, mint nálunk. Ehhez képest, a mostani adatok szerint, hét helyet javított Magyarország – rögzítette Rétvári Bence.

A KDNP alelnöke szerint ez azt jelenti, hogy 2010-hez képest hazánkban csökkent a harmadik legnagyobb mértékben, több mint harmadával – 39 százalékkal – a gyermekeket érintő szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázata. Kiemelkedő volt még a csökkenés Lettországban és Lengyelországban is – jegyezte meg a kormánypárti politikus.

Az EUROSTAT adatai is visszaigazolják, hogy a kormány munkahelyteremtésre, adócsökkentésre és családtámogatásokra épülő politikája pozitív eredményekre vezet – állapította meg Rétvári Bence.

Forrás: MTI