Rezsicsökkentő javaslatot nyújtottak be a parlamentnek

HírKlikk 2020. október 5. 13:30 2020. okt. 5. 13:30

A létfenntartáshoz szükséges vízre köbméterenként 1 forintot, az áramra, a gázra és a tűzifára pedig a jelenlegi díjak felét javasolja az MSZP–Párbeszéd. Csökkentenék a távhő árát is.

A rezsicsökkentő javaslatot péntek délután nyújtotta be a parlamentnek az MSZP és a Párbeszéd. A szocialisták részéről 2015 óta ez már a 13. lakossági energiadíj-mérséklési kezdeményezés. A Fidesz-KDNP-többség az ellenzéki párt eddigi tucatnyi hasonló indítványának még a nyílt tárgyalását is következetesen megakadályozta – írja a Népszava.

A mostani MSZP-Párbeszéd-irat több ponton növeli és kibővíti az általuk korábban indítványozott rezsicsökkentési mértékeket. Eszerint január elsejétől a lakásba mint fogyasztási helyre bejelentett valamennyi magánszemély után évi 180 köbméterig a jelenlegi ár feléért járna a gáz. Ezen felül, felhasználási helyenként évi 1200 köbméterig a jelenlegi áraknál 32 százalékkal alacsonyabb tarifa lépne érvénybe.

A villanyra hasonló, sávos engedményrendszert léptetnének érvénybe. Eszerint személyenként évi 360 kilowattóráig (kWh) a szolgáltató csak a jelenlegi díjak felét kérhetné el. Az ezen felüli fogyasztásra évi 2400 kWh-ig pedig tíz százalékos kedvezmény járna.

A csomagból nem maradt ki az eddigi indítványaikban is szereplő, tíz százalékos távhőárcsökkentési javaslatuk sem. Újdonság viszont, hogy a csak fával fűthető háztartások esetében évi legfeljebb öt köbméter tüzelőért szintén nem kellene többet fizetni a KSH által nyilvántartott, egy évvel korábbi átlagár felénél.

Emellett minden személy után évi 12 köbméter vízfogyasztásig köbméterenként 1 forintos lakossági díjat szabnának. Ezen felül, évi 80 köbméterig pedig a háztartás a jelenlegi tarifákhoz képest tíz százalékos kedvezményben részesülne, alapdíjjal együtt.

Az indoklás a javaslatot az olaj és a külföldről behozott gáz árának elmúlt öt évi jelentős és tartós esésével támasztja alá. Ezért lát módot igazságos és méltányos, a családok megélhetését érzékelhetően könnyítő energiaár-csökkentésre. Az általános indoklás változatlanul hiányolja a hivatalos magyarázatot arra, hogy miért adja a Fidesz-kormány a 30-40 forintos gázt 101 forintért a háztartásoknak.

Forrás: Népszava