Röhejes magyarázattal állt elő a fideszes polgármester Bálint gazda leszavazása ügyében

HírKlikk 2019. február 16. 06:00 2019. feb. 16. 06:00

Egy-egy kerület díszpolgár-választása általában legfeljebb a helyi lakosok ingerküszöbét üti meg - nem úgy a fővárosi XVI. kerület voksolása, ahol a testület kormánypárti többsége nem támogatta Bálint gazda kitüntetését. A zárt ülésről a kerület LMP-s képviselője, Mizsei László számolt be a Facebookján: "többszöri jelölés után a testület fideszes többsége ismét elkaszálta az idén 100 éves Bálint György kertészmérnök díszpolgárságát, ahogy eddig is, egységesen, tömbben szavazva."

Az ügyet és főként az azt övező össznépi felháborodást most Kovács Péter, a kerület fideszes polgármestere próbálta kicsit "tompítani", az Indexnek azt mondta ugyanis, hogy a testületnek 10 jelölt közül kellett kiválasztania az új díszpolgárt, így az, hogy nem rá esett a választás, valójában nem Bálint gazda "leszavazását", csupán helyette valaki másnak a támogatását jelentette.

 

"Senki nem mondta, hogy ne lenne méltó a díszpolgári címre bármelyik felterjesztett személy. Szerintem mind a 10 jelölt méltó erre"

- fogalmazott Kovács.

Bár a polgármester mosakszik, a testület egyik fideszes képviselőjének, Vincze Ágnesnek a Facebook-kommentje viszont egyértelmű: "ha pitiség, ha nem, én sem szdszes múlttal, sem szocialista múlttal nem támogatok senkit díszpolgárnak. Ez van. Lehet kiakadni meg személyeskedni ebben a döntésemben az sem hatna meg ha 110 éves lenne Bálint György.(sic!)”

A polgármester ezzel kapcsolatban az Index munkatársának azt mondta, "mindenkinek van saját véleménye, motivációja. Vincze Ágnesnek ilyen, nyilván megvan ennek az oka. Nekem, meg a képviselő-testület többségének más."

Kovács Péter ezt követően hozzátette:

"Bálint György már Budapest díszpolgára, így, mivel a XVI. kerület is része Budapestnek, a mi díszpolgárunk is."

Bálint gazda 2009 óta díszpolgára a fővárosnak, ami nem jelenti azt, hogy ne kaphatná meg ezt a kitüntető címet szűkebb lakóhelyén, a XVI. kerületben is.

Forrás: Index