Roma középiskolásoknak hirdet pályázatot a rendőrség

HírKlikk 2019. április 29. 15:23 2019. ápr. 29. 15:23

Pályázatot hirdet a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) roma középiskolásoknak tanulmányaik sikeres befejezéséhez.

Az Országos Rendőr-főkapitányság hétfői közleményében azt írta, a pályázatot olyan magyar állampolgárságú, büntetlen előéletű roma fiatalok nyújthatják be, akik a középiskola első három évfolyamának valamelyikébe járnak, év végi tanulmányi átlaguk legalább hármas, és egyik tantárgyból sem kell évet ismételniük.

A 2019/2020-as tanévre szóló pályázat feltétele az is, hogy a pályázóknak valamely rendészeti szakközépiskolába vagy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi karára kell jelentkezniük, teljesíteniük kell a képzést, majd hivatásos szolgálati viszonyt kell létesíteniük.

A pályázatot elnyerőknek a rendőr-főkapitányságok teljes mértékben megtérítik a szállás és a menzai ellátás költségeit, valamint tanévenként 25 ezer forint ruházkodási segélyt és maximum 4500 forint tanszersegélyt adnak.

A diákok az előző félév végi tanulmányi eredményüktől függően havonta 2000-5000 forintot is kapnak.

A pályázatokat június 30-ig lehet elküldeni a BRFK vezetőjének, aki a bizottság javaslata alapján augusztus 31-ig dönt a támogatások odaítéléséről.
 

Forrás: MTI/Hírklikk