Rotyis: az ellenzék nem képes hatékonyan fellépni a nemzeti konzultációval szemben

HírKlikk 2020. augusztus 3. 16:30 2020. aug. 3. 16:30

Rotyis Bálint, a Médianéző Központ elemzője, az M1-en azt nyilatkozta, hogy az ellenzék nem képes hatékonyan fellépni a nemzeti konzultációval szemben.

A 444 számol be arról, hogy Rotyis Bálint azt mondta, a baloldal első kísérlete az volt, hogy a konzultációt jelentéktelennek és hatástalannak próbálta beállítani. Rotyis szerint az üzenet nem ment át, hiszen a még szűk két hétig tartó konzultációt már 1,2 millióan kitöltötték.

Az elemző szerint, az ellenzéknek nem kell egyetértenie a nemzeti konzultáció intézményével, de azzal, hogy begyűjtik a kérdőíveket, azzal túllépnek a politikai téren és így már jogi vonatkozása is lehet az ügynek, mert az akció adatvédelmi kérdéseket vet fel.

„Ugyan még feljelentés nem érkezett az ügyben, legalábbis én nem tudok róla, de hát jogászként és tényleg, csak jogi végzett emberként, nem akarok itt prejudikálni semmit, de hát a Btk. 224-es szakasza, a levéltitok megsértése konkrétan kimondja: aki másnak közlés tartalmú zárt küldeményét megsemmisíti, annak tartalmának megismerése céljából megszerzi, kinyitja, vagy e célból más, harmadik, illetéktelen személynek átnyújtja, az a levéltitok sértését, tényállását valósítja meg, és ezt elzárásra bünteti a törvény, attól függ, minősített esetben 1-től 3 évig. Én nem tudom, hogy tisztában vannak-e az urak ezzel, vagy hölgyek. Nem erre az esetre gondolok, csak úgy idéztem ezt a 224-es szakaszt”

– részletezte az elemző és ezzel reagált arra, hogy Hadházy Ákos és Szél Bernadett az ellenzéki szavazókat arra kérték, hogy küldjék el inkább nekik a nemzeti konzultációs levelet, ha nem értenek egyet a kormánypropagandának ezzel a módjával.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy Rotyis Bálint valószínűleg téved, hiszen a nemzeti konzultációs lapokat üresen, személyes adatok nélkül gyűjtik.