Schiff András az Izraeli Filharmonikus Zenekar első állandó vendégművésze

HírKlikk 2020. február 11. 13:49 2020. feb. 11. 13:49

Schiff András zongoraművész és karmester lett a legendás Izraeli Filharmonikus Zenekar történetének első állandó vendégművésze (Artist-in-Residence) – jelentette a helyi média.

Az Izraeli Filharmonikus Zenekar rezidens művésze tavasszal több sorozatban, elsősorban az 1770-ben, kétszázötven évvel ezelőtt született Beethoven műveit fogja bemutatni a Tel-Aviv-i közönségnek.

A Filharmónia honlapja szerint, a művész vezényelni és zongorázni is fog. A főként Angliában élő Schiff András korunk egyik legfontosabb zenésze – zongorista, karmester, kutató és muzikológus – emlékeztet az intézmény.  

Lesznek Tel-Avivban, Haifán és Jeruzsálemben is koncertek, amelyekre már csak korlátozott számban kaphatók jegyek.

Az 1953-ban Budapesten született Kossuth-díjas művész a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Kadosa Pál, Kurtág György és Rados Ferenc tanítványa volt, Londonban pedig George Malcolm mellett tanult.

Forrás: MTI