Schmidt Mária, a magyar mesemondó
Itt az ideje, hogy meghallgass és alkalmazkodj hozzám! - mondta a bolha, miután befejezte reggelijét a kutya hátán. Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója összegezte a magyar nemzet Nyugattal szembeni sérelmeit a New York Times internetes oldalain.
A 24.hu bőségesen szemlézte a rangos szerző kivételesen rangos orgánumban megjelent írását, amely A populizmus védelmében címmel került az olvasók elé. Kinek-kinek lehet saját véleménye a legújabb kori magyar történelemről, s benne Orbán Viktor szerepéről, s e véleményét a szerkesztők hajlandósága szerint bármely orgánumban közzé teheti. Szabad országokban ez a szokás.
Schmidt Máriát sokan történésznek tartják, még talán a szakmában is akad, aki megadja neki ezt a megtisztelő minősítést. Magam úgy vélem, ez az írása sokkal inkább mesemondás, semmint történeti munka, hanem ez az én véleményem, s nem kívánhatom, hogy bárki is egyetértéssel fogadja. Mindazonáltal a szerző leír néhány olyan elképesztő mondatot, amelyekre alighanem érdemes itthon is érdemük szerint reagálni. Íme:
„Mi magyarok – izgatottan várva, hogy visszavehetjük kezünkbe sorsunk irányítását és lebonthatjuk a vasfüggönyt -, naivan azt hittük, hogy Nyugat-Európa osztozni fog lelkesedésünkben. Azt hittük, hogy más nemzetek is átérzik a kommunizmus alatti szenvedéseinket, és segítő kezet nyújtanak a nehézségek leküzdéséhez. Sajnos ahelyett, hogy mint potenciális szövetségesekre tekintettek volna ránk, miután végre csatlakozhattunk a szabad világhoz, a nyugat-európai országok úgy bántak velünk, mint a hidegháború legyőzött veszteseivel, akiknek meg kell hajolniuk bölcsességük előtt“
– írja Schmidt, aki szerint a Nyugat gazdasági erejével megszerezte a magyar piac feletti ellenőrzést, majd 15 évig várakoztatta Magyarországot az Európai Unió előszobájában.
A helyzet az, hogy segítettek.Az Unió társult tagjaként évekig támogatták országunkat, Horn Gyula előkészítette, Orbán első kormányzása idején véghezvitte csatlakozásunkat a NATO-hoz. Mellesleg pedig tényleg a vesztesei voltunk a hidegháborúnak, de ezt senki nem vetette a szemünkre. Csakhogy a Nyugat - en block- nem jótékonysági intézmény. Senki nem hihette, hogy majd ingyen elhalmoznak minket beruházásokkal, technikával, termelési és vezetési kultúrával, új piacokkal és egyéb csodákkal, aki valaha is ezt gondolta és remélte, az biztosan nem érdemli meg a történész titulust. Ami pedig a 15 évi várakoztatást illeti, eltartott egy darabig a mi kis új világunkban, amíg a jogállam Magyarországon a többi tagország számára is elfogadható szinten és módon létrejött és megtette az első, botladozó lépéseket. A demokráciát is tanulni kell a mindennapokban, s nem szétrombolni, ahogyan azt (szerintem és az önkormányzati választáson voksolók jelentős hányada szerint) Orbán Viktor az utóbbi kilenc évben tette.
Hanem hát - legalábbis Schmidt Mária szerint - Orbán Viktor csodát tett, amikor meghonosította Magyarországon az illiberális rendszert. Azt hiszem, ehhez az állításhoz kötődik a szerző legcsodálatosabb mondata:
„Az sosem merült fel Nyugaton, hogy talán nekik kellene alkalmazkodniuk mihozzánk?
Na erről a kérdésről jutott eszembe szerény írásom bevezető mondata. Nincs a világ országainak mennyiségi és minőségi teljesítményét jellemző mutatók sorában talán csak egy is, amely szerint Magyarország az országok rangsorában az első harmadban lenne. (Bocsánat! Az úszócsapat, a kajakosok, vívók, remekelnek! A filmesek nagyszerűek, a Polgár-lányok világnagyságok. És vannak még mások is, akik a világ élvonalában járnak, de személyükben, eredményességükben semmi közük a kormányhoz, a politikához). Vagyis a legszorgosabb kereséssel sem lehet a fejlett világ országainak okot találni arra, hogy Magyarországot bármely tekintetben példának, pláne alkalmazkodási pontnak válasszák.
Volt idő, amikor volt erre ok: 1848-49-ben. 1956. októberében. 1989-ben a határnyitáskor. A legújabb kori történelemben ezek nem túl gyakori események, amikor jó példával jártunk elöl. De sem az I., sem a II. világháborúban nem éppen dicsteljesen szerepeltünk. A Keleti blokkban a legvidámabb barakknak lenni sem volt kifejezetten példaadó. Manapság pedig - pusztuló jogállam, vegetáló egészségügy és oktatás, kormányzati korrupció és hiányos sajtószabadság jellemzi a magyar közéletet. Mi lenne hát, amiért a Nyugatnak hozzánk kellene alkalmazkodni? Tisztelt Schmidt asszony! Kérem, látogasson el szabolcsi, borsodi, zempléni kis falvakba, s nézze meg, miként élnek ott az emberek! S az után írja le a New York Times-ban, hogy ideje lenne a Nyugatnak hozzánk alkalmazkodni, ha lesz hozzá bátorsága!
