Schmuck Andor lehet a budapesti olimpia arca

Föld S. Péter 2019. június 18. 06:26 2019. jún. 18. 06:26

Mégsem lesz főpolgármester Schmuck Andor. Ezt maga a Tisztelet Társaság elnöke jelentette be, és döntését a Hírklikknek is megerősítette, mert mint mondta, bár az induláshoz szükséges kétezer támogató aláírásnál bőven több ajánlást kapott, mégsem áll rajthoz a budapesti főpolgármesteri előválasztás csütörtökön kezdődő második fordulójában.

A szép korúak szervezetének vezetője indoklásként azt mondta, hogy „a politikában szokatlan módon az embernek tartani kell a szavát. Mivel pedig Karácsony Gergely és Kálmán Olga is ígéretet tett, hogy megválasztása esetén megvédi az idősek utazási és egyéb kedvezményeit, így korábbi ígéretéhez tartva magát ő pedig visszalép a jelöltségtől.”

Pedig, már úgy beleéltük magunkat. Hogy nemcsak három jelölt közül választhatunk, hanem jóval többől. Reméltük, hogy ez a nagydarab óriásbébi, aki évtizedek óta minden választás előtt felbukkan, hogy indulásával színesítse a mezőnyt, most sem tagadja meg magát, és jelenlétével emeli a versengés fényét.

Schmuck Andort gyakorlatilag mindenki ismeri, ugyanakkor ő az, akiről valójában szinte senki nem tud semmit. Például azt, hogy amikor nem választáson indul, akkor mivel foglalkozik ez a nagydarab, mindig mosolygós örökifjú, akiről épp nemrég derült ki, hogy egy nálánál 26 évvel fiatalabb hölgy oldalán találta meg a boldogságot. Ennyi az összes információnk Schmuck Andorról és sejtésünk szerint ebből nem lehet megélni, mert bármennyire is bájos az ifjú kiszemelt, ezért még nem adnak kenyeret a boltban, de még újkrumplit is csak módjával.

Schmuck Andor javára írandó, hogy bár mint írtuk, szinte minden választáson elindul, még soha sehol nem nyert semmit. Vagyis, egyre inkább körvonalazódik az az opció, hogy számára nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos. Ebben a vonatkozásban pedig a leendő budapesti olimpia egyik arca is lehetne, ez igen testhezálló elfoglaltság volna a számára, ráadásul saját példájával is bizonyíthatja, hogy vannak még olyan politikusok Magyarországon, akikre nem az a jellemző, hogy vizet prédikálnak és bort isznak. Schmuck Andor elindul, és nem győz - ez az ő szexepilje, hosszú évek alatt, nagy műgonddal kidolgozott imázsa.

A hamarosan kezdődő előválasztás tehát szegényebb lesz egy meglehetősen fajsúlyos indulóval, ám szomorúságra semmi ok, mert mégsem maradunk teljesen Schmuck Andor nélkül: ha minden igaz, a Tisztelet Társaság örök és megbonthatatlan elnöke októberben ringbe száll az ötödik kerületi polgármesteri székért. Persze, csak abban az esetben, ha addig nem jön közbe valami. Például az, ami most: hogy a többi induló hajlandó megvalósítani az ő programját. Mert akkor Schmuck nem zavarja a nagyok játékát, neki az is elég lesz, ami most: hogy időnként belemosolyoghat a kamerába, vagyis, – Warhol után szabadon – 15 percre szűk körben világhírű lehet.