Semjén pornót adna a népnek, Nógrádi partiba vágná a szépségkirálynőt

Föld S. Péter 2019. június 12. 06:48 2019. jún. 12. 06:48

Rogán Antal mellett Semjén Zsolt jegyzi azt a törvényjavaslatot, amely úgy módosítaná a médiatörvényt, hogy megengednék a tévécsatornáknak, hogy – igaz, kódolva – esténként pornóműsorokat sugározzanak. Sokan megütköztek azon, hogy a kereszténydemokraták szent embere ilyen frivol elképzeléshez adta a nevét, de vannak, akik szerint Semjén pornóügyben tett szerepvállalása mögött nemes elgondolás áll, jelesül az, hogy a családbarát kormány ily módon is segítené a több magyar gyerek születését.

Ha így is volna, akkor innen üzenjük Semjén Zsoltnak, hogy valamit nagyon benézett. Azoknak, akik késő este a pornócsatornákra tévednek, nem a nemzet felvirágoztatásán és új magyar állampolgárokkal való bővítésén jár az eszük, hanem valami egészen máson, olyan valamin, aminek semmi köze a kormány által elvárt demográfiai változáshoz. A több gyerekhez nem pornó kell, hanem a mostaninál nagyobb létbiztonság, a jelenleginél versenyképesebb jövedelem, és úgy általában, kiszámítható egzisztenciális viszonyok.

Nem ez az első eset, hogy a keresztény értékrendre oly büszke Fidesz holdudvarának valamely prominense morálisan ingoványos talajra téved. Nógrádi György, a Fidesz biztonságpolitikai szakértője tavaly novemberben arról beszélt, hogy ő bizony befogadna menekültet a lakásába. Annyi volna a feltétele, hogy a befogadandó menekült olyan jól nézzen ki, mint az ukrán szépségkirálynő. És ezt a szép menekült nőt – Nógrádi György elmondása szerint – két-három hét elteltével átvenné a baráti köre.

Nógrádi György ezeket a keresztényi gondolatokat a karcagi Nagykun Polgári Kör vendégeként a Biztonság – kihívások és válaszok címmel tartott előadásán vezette elő, a nyilván minden jóra nyitott, keresztényi és polgári elveket valló sokaság szeme láttára és füle hallatára. Kint a pulpituson ott ült Fazekas Sándor, az Orbán-kormány egykori agrárminisztere, ő is mosolygott a hallottakon.

Nem tudni pontosan hányan voltak ezen az összejövetelen, az viszont valószínűsíthető, hogy a megjelentek egytől egyig rendes magyar emberek voltak, akik kereszténynek és polgárnak mondják magukat. Ehhez képest meglehetősen furcsa, hogy senki nem akadt a jelenlévők között, aki felállt volna, hogy azt mondja: Nógrádikám, menj te a jó édes anyádba! Őt fogadd be személyi használatra, őt vegyék át a hozzád hasonlóan ostoba és gazember barátaid.

Megkérdeznénk a fideszeseket, hogy ez most akkor miféle értelmezése a tízparancsolatnak, a szent szöveg melyik pontjából olvasható ki, hogy a befogadott ukrán szépségkirálynőt – magyarul ezt így mondják – partiba kell vágni? A szent szövegek melyik szakaszában történik említés a pornó nézéséről, s miként illeszthető mindez a gyakorta emlegetett keresztény értékrendhez? S végül: nevezett urak milyen alapon dicsekednek azzal, hogy ők a keresztény értékek védelmezői.