Sermer Ádám: ha békét akarsz, válaszd a békét!

Sermer Ádám 2020. június 19. 09:22 2020. jún. 19. 09:22

A negyedik évszázad óta hallhatta már az emberiség sokszor, sok különböző nyelven, hogy „Ha békét akarsz, készülj a háborúra!", én azonban azt mondom, hogy mára ez a mondás sajnos sokkal pontosabb lenne így: aki háborúra készül, az csak idő kérdése, és háborúzni is fog. Fontosabb lenne végre elkezdeni a békére készülni.

Az emberi faj evolúciós fejlődésének koronájaként a világ nagy részén – így hazánkban is 0 hellyel, közzel lezajlott egy civilizációs folyamat. Lényegében ez teszi lehetővé nagy népsűrűség mellett is a békés együttélést. Meggyőződésem, hogy az emberek civilizációs fejlettsége fordítottan arányos az egyének agresszióra, fizikai erőszakra és gyűlölködésre való hajlandóságával, így XXI. századi embernek azt tudom igazán tekinteni, aki ha kell, képes akár a génjeiben jelenlévő – evolúciós folyamat maradványaként bennünk ragadt – állati ösztönöknek is parancsolni a békés együttélés érdekében.

Boldog lennék, ha egyszer az egész világ békében tudna élni, de ez egyelőre annyira távolinak és elérhetetlennek tűnik, hogy legfeljebb az illúzió, vagy az álmodozás kategóriájába tudnám sorolni a világbéke gondolatát. Az viszont sokkal elérhetőbbnek tűnik, hogy legalább a nemzeti békénket megteremtsük magunknak. Amikor forrong a világ, amerikaiak ölnek amerikaiakat, angolok angolokat, franciák franciákat, jó lenne elmondani magunkról, hogy mi egy valódi, összetartó nemzet vagyunk. Egy olyan nemzet, amelynek állampolgárai egymást biztosan nem gyűlölik, egymásnak semmiképp sem akarnak ártani, hiszen honfitársak. Ha elérnénk a civilizációs fejlődésünk olyan fokát, ahol az agresszió és a gyűlölet nem a centrális erőtér alappillérévé, és az egyik legfontosabb közösségszervező erővé válik, hanem kiközösítésre és a társadalom peremvidékére kerül. Ahogy semmi más, úgy ez a fontos változás sem lesz elérhető egyik napról a másikra, de egyszerű lépések vihetnek minket ebbe az irányba.

Hiszem, hogy a magyar társadalom – a magyar állampolgárok elsöprő többsége – érett lenne a békére, de ehhez először a politikai palettának drasztikusan át kell rendeződnie. Látható, hogy kialakult egy egyelőre stabilnak tekinthető politikai pólus, amelyre építve, Orbán Viktor újabb és újabb kétharmados parlamenti többségre tesz szert. Ezt a politikai közösséget amellett, hogy nemzetinek és kereszténynek hazudott kommunikációs trükkökkel terelgeti a kormánypropaganda gépezete, leginkább félelmeikre és ártatlan ismerethiányukra alapozott gyűlöletkeltéssel és ellenségképzéssel aktivizálja újra és újra a Fidesz. Emlékezhetünk, hány és hány milliárd adóforintot kellett már elkölteni mindannyiunk közös nemzeti vagyonából, hogy a kormánypárti szavazók megtanuljanak félni, és egyben gyűlölni menekülteket, melegeket, zöldeket, civileket, romákat, tanárokat, mozgássérülteket, jogvédőket, megerőszakolt áldozatokat, egész Nyugat-Európát, általában a liberálisokat, Brüsszelt vagy éppen magát Soros Györgyöt. A gyűlöletre épülő kormánypárti pólus a kis újnáci, Toroczkai-féle bandával kiegészülve, hosszú, költséges és fájdalmas folyamat eredménye – de nem végső állapot.

A kérdés az, hagyjuk-e, hogy nemzetünk jövőjét a gyűlölet határozza meg. Ha hagyjuk, akkor igazán vészjósló belegondolni, hogy annak a milicista kormánynak, amely a gyűlöletből és a megosztottságból táplálkozik, vajon mikor fog elkezdeni igazán viszketni a tenyere. Mikor fog kedve támadni újra bevetni a kopasz verőlegényeit, stratégiai vállalatok irányítását végérvényesen a honvédség alá vonni, vagy épp kipróbálni a járvány alatt felturbózott haderejét és elindítani egy olyan lavinát, amit még a túlélők is pokolként fognak megélni.

Szerintem jobb lenne inkább mielőbb elkezdeni a békét építeni...

Nagyon egyszerű a feladatunk. Látható, hogy az egyik politikai pólus hogyan épült fel, és merre tart. Azt is megkockáztatom, hogy igazán egyetlen magyar állampolgár sem szeretne polgárháborút, vagy fegyveres forradalmat. Így pedig egyetlen lehetőségünk marad – a demokratikus, pártpolitikai váltás. Minden felelős, szavazókorú magyar állampolgárnak, aki nem csak a szavak szintjén, hanem valóban szeretne egyszer nemzeti összetartozást átérezni, fontos feladata lesz a jövőben, hogy az összes politikai döntésből vegye ki a részét, éljen szavazati jogával, és mindig a békét válassza a gyűlölet és a megosztottság helyett. Az most még nem teljesen tisztázott, hogy a béke pártján pontosan milyen politikai pólus fog kialakulni, de törvényszerű, hogy a gyűlölettel szemben, az irány nem lehet más. Aki pedig megteszi a saját lépéseit a nemzeti béke megteremtésének irányába, az egyben civilizált XXI. századi emberként, felül fog tudni emelkedni számtalan korábbi sérelmén is, hiszen a nemzeti összetartozás jegyében, honfitársainkkal végre lesz lehetőség újra békében élni, egymás mellett.

Lépésről lépésre megtanulhatjuk tisztelni és szeretni a békét, valamint megvetni és elutasítani a gyűlöletet és az agressziót.

Lépésről lépésre megtanulhatjuk elfogadni egymást honfitársként – tekintet nélkül nemre, bőrszínre, etnikumra, vallásra, szexuális hovatartozásra, vagy bármilyen más egyéb szempontra.

Lépésről lépésre megtanulhatjuk XXI. századi emberekhez méltóan élni az életünket.

Lépésről lépésre megtanulhatjuk, hogy aki ellenséget képez, gyűlöletet kelt, az mindegy, hogy ki ellen tüzel, mindig az egész magyar társadalom kárára cselekszik.

Lépésről lépésre megtanulhatunk békében élni.

Miután egészen komolyan gondolom, hogy szeretnék békében élni minden honfitársammal, és mielőbb betemetni az összes lehetséges árkot, így zárásként a nemzeti és keresztény értékek előtt tisztelegve, had idézzem Dugonics Árpád 1820-as „Magyar példabeszédek és jeles mondások" című kötetének egyik nagyon fontos sorát, „Békét az Isten, civódást az ördög szereti.".