Sika-mika, Radnótiba’!
Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Iskolában heti két alkalommal a tanulók teszik rendbe a termeiket. A diákokat intézményi és szülőkkel való egyeztetés után vonták be a munkába. A Független Diákparlament szerint a probléma nem egyedi, sok iskolában hetekig, hónapokig is eltart ez az állapot. Legfőképpen azért, mert az alacsony bérek okán a takarítók inkább magáncégeknél vállalnak munkát. A Klebelsberg Központhoz nem érkezett semmilyen bejelentés takarítási problémák miatt.
Először – megfontolatlanul – azt mondtam magamban: nem nagy dolog ez, legalább gimnazista ifjaink hozzászoknak a fizikai munkához és a jövőben majd jobban fognak ügyelni a tantermek tisztaságára. Meg egyébként: a hadseregben is magunk takarítottunk – szólt belőlem az indulat.
Aztán gyorsan visszavettem magamból, mert egy másik hírből azt tudtam meg, hogy a düledező Szent János Kórházban karácsonyi gyűjtés indult vécédeszka, lázmérő, gumikesztyű beszerzése érdekében. Ezt az akciót – gondolom, minisztériumi parancsra – finomították, legalábbis a közház közleménye ezt tükrözi: „a listát összeállítók közül páran pontatlanul értelmezték a feladatot, így olyan eszközök is listára kerültek, amiket a kórház természetesen kötelezően biztosít az ellátás során, ezek tévedésből kerültek adománygyűjtő eseményünk kommunikációs csatornáira. Nagyon sajnálatosnak tartjuk, hogy egy jó szándékú kezdeményezést, a közösségi összefogás és társadalmi felelősségvállalás szép szimbólumát az ellenzéki sajtó visszájára fordítja és a negatív kampány részévé teszi. Ugyanakkor már az első napokban rengeteg értékes adomány és felajánlás érkezett, amit valamennyi dolgozónk és betegeink nevében hálásan köszönünk!”
1. A Szent János Kórház (és kapcsolt részei) évente 50 ezer ember fekvőbeteg ellátásáról gondoskodik. 1887-ben kezdte meg tevékenységét és tíz évvel később, 1897-ben már a Szent Margit Kórház is megnyitott. Az akkor 1,1 millió lakosságú Budapest tehát rövid időn belül két kórházat is kapott Budán. Ez azért mutat valamit az akkori döntéshozóknak az egészségügyhöz és a betegekhez való viszonyáról. A 132 éves Szent János Kórház bajban van az ingatlan leromlott állapota miatt, de mint olvashatjuk, forgóeszközökből is hiányt szenvednek. Nyugodtan kimondhatjuk, hogy Buda legpatinásabb egészségügyi intézménye agonizál és az állam a tulajdonában lévő objektum állagával és eszközellátásával nem törődik. A dolgozók és a betegek „dobják össze”a működtetéshez kellő anyagok, eszközök beszerzéséhez szükséges pénz egy részét. A „gaz” ellenzéki sajtó meg bírálja ezt a tulajdonosi magatartást, és „kiszerkeszti” a felháborító helyzetért felelős egészségügyi kormányzatot! Még jó, hogy teszi!
2. „A HVG Középiskolai Rangsorában eddig mindig a budapesti Fazekas Gyakorló Gimnázium végzett az élen. Idén ez megváltozott” – olvasható a HVG kiadványában, amelyből kiderül: a 2019-es rangsort az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium vezeti, amely egyenletesen jól teljesített minden tárgyból, a diákok egyetemi felvételi átlagpontszáma például kifejezetten magas, 440 pont feletti.” Szóval, az ország egyik legjobb – ha nem a legjobb – iskolájában nincs mód (pénz, ember) a takarítás professzionális megoldására, ezért a diákok végzik el ezt a munkát. Az olyan menő sulikban, mint a Radnóti, látástól-vakulásig tanulniuk kell a nebulóknak, hogy tisztességes eredményt érhessenek el. „Csapágyasra” vannak hajtva a srácok, de most még – „fakultatív tárgy” keretében – megismerkedhetnek a „tisztítás-technológiai szakma” (magyarul: takarítás) rejtelmeivel is. Remélem, hogy erről a végzettségről is kapnak bizonyítványt a végzősök, hátha ez előnyt jelent az egyetemi felvételnél.
A két országos hírű intézmény sanyarú helyzete jól mutatja, hogy a mindenható állam értékrendjében milyen fontosságú tételként szerepel az egészségügy és az oktatás. A Szent János Kórházban csak látogatóként jártam, de a Radnótiban – 1961 és 1973 között – tizenkét évig tanultam. Akkor is erős suli volt, akkor is sokat kellett tanulni. Ratkó gyerekekként, hatalmas létszámú osztályokban zsúfolódtunk össze (én jártam 44 fősbe is), és kemény telek esetén – tüzelőanyag-hiány miatt – még „szénszünetet” is elrendeltek, amit persze nagyon élveztünk.
De arra nem emlékszem, hogy a felső tagozatosoknak vagy a gimiseknek szabadidejükben takarítaniuk kellett volna! Pedig az épületben az alsó tagozatosoknak délelőtt-délután is volt oktatás, ráadásul akkor még heti hat napon. Koszoltunk tehát rendesen, de az iskola gazdasági és műszaki vezetése már ötven éve megoldotta ezt, az akkor sem egyszerű feladatot. Az is lehet, hogy én vagyok ósdi szemléletű, és a diákokkal végeztetett ablakpucolás, valamint padlófelmosás előremutató kísérlet, amellyel – végleges megoldásként – majd az új Nemzeti Alaptantervben találkozunk. Vajon mit szólna ehhez a gyakorlathoz a múlt század első felének kiemelkedő oktatáspolitikusa, Klebelsberg Kuno?
