Sikerre vezetett a balatongyörökiek tiltakozása

HírKlikk 2020. május 25. 08:50 2020. máj. 25. 08:50

A Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) legutóbbi, online ülése után, hivatalossá vált: a korábbi tervekkel ellentétben, nem épül ipari kikötő Balatongyörökön, a Szent Mihály kápolna lábához.

Az ipari kikötő ötletével tavaly ősszel, az önkormányzati választások után szembesültek a györökiek – írja a Népszava.

A tervek szerint, a kikötő mellett kőberakó is épült volna, ahol a Balaton-felvidéki bányák termését rakták volna uszályokra. Ez a beruházás viszont nemcsak a partszakaszt, de a települések – a beruházást Balatongyörök és Vonyarcvashegy határába tervezték – életét is drasztikusan megváltoztatta volna. Így a Facebookon tiltakozó csoport alakult, s petíciót is indítottak a tervek megakadályozása érdekében.

Novemberben aztán több százan demonstráltak a Szent Mihály kápolnánál, a vízügy képviselőinek pedig az év eleji lakossági fórumokon sem sikerült meggyőzniük a helyieket a beruházások létjogosultságáról. Így aztán az Országos Vízügyi Főigazgatóság képviselői a Balaton Fejlesztési Tanács ülésén bejelentették, Balatongyörökön biztosan nem épül meg az ipari kikötő, s más helyszínt keresnek a létesítménynek.

Forrás: Népszava