Simon pedig nem Simonka, avagy terhelt a legfőbb ügyész is

Adorján György 2019. november 21. 17:19 2019. nov. 21. 17:19

Hogy a magyar nyelvben a „terhelt” kifejezés mit jelent, annak értelmezését most az olvasóra bízom. Általában terheltnek nevezik azt, akinek felelőssége bármilyen eljárás tárgyát képezi, ide értve a nyilvánosság előtti számonkérést. Egy dolog biztosnak látszik ezen az értelmezésen túl is, nevezetesen az, hogy ha valaki súlyos terheket cipel, akkor azt joggal nevezhetjük terheltnek.

Nézzünk hát ezekből párat.

Ténykérdés, hogy Polt Péter 1993- ban lépett be a Fideszbe. A párt képviselőjelöltje is volt az 1994-es választásokon. A pártból 1995-ben lépett ki, miután ombudsman helyettessé választották.

Ténykérdés, hogy felesége az MNB ügyvezető igazgatója volt, havi több milliós bruttó fizetésért. Hogy az MNB fideszes befolyás alatt áll, az pedig nem vitás, függetlenségének állandó hangoztatásával együtt.

 A legfőbb ügyészi illetmény egy millió forint felett van. Egyházasdengelegi Pali bácsinak üzenem, hogy a házaspár havi több millióból tengeti életét. Csak hogy tudja szegénykém, a mihez tartás végett, amikor a kisboltban nyugdíjig felírják hiteleit.

Ténykérdés, hogy Polt lánya személyes kapcsolatban állt Mikuska Zoltánnal, aki a Quaestor vezér, Tarsoly Csaba személyi titkáraként vált ismertté.

Ténykérdés, hogy az ügyészségi vádemelések fiaskói egyre csak szaporodtak. A bíróságok kritikai észrevételei ezzel kapcsolatban egyre inkább nyilvánosságot kaptak. Akár a nokiás dobozos ügyet, akár a tábornok pereket, vagy más ezekhez hasonló eljárásokat, az Energoltól kezdve a moszkvai magyar képviseleti ügyig bezáróan nézzük. Ténykérdés, hogy az ügyészségi vádemelések sok esetben nem állták meg helyüket a bíróságokon.

Nem csoda hát, hogy az ügyészséget láthatóan felingerelte a Kúria azon ítélete is, amelyben a legfőbb bírói fórum az ügyészség bírálhatóságával kapcsolatban a szólásszabadságot védő álláspontot foglalt el.

Emlékeznek Simon Gábor meghurcolására? A volt szocialista országgyűlési képviselőt 2014. március 12-én előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság, két hónappal később házi őrizetbe került, majd a kényszerintézkedést lakhelyelhagyási tilalomra enyhítették. A szocialistákkal szembeni fideszes karaktergyilok nem most kezdődött! Az ügyészség vergődése ebben az ügyben is látványos volt. A Fővárosi Törvényszék két éve pénzbüntetés helyett megrovásban részesítette Simont. Ügyének fideszes hullámverései máig sem csitultak. Pártjával szemben a karaktergyilkosság tovább, ügyének huza -vonásával most is folytatódik.

 Na de Simonka? Az már más tészta a fideszesek szerint. A Központi Nyomozó Főügyészség közölte, hogy vádat emeltek Simonka és társai ellen 1,4 milliárd forint kárt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt. Azt, hogy Simonkára 8,5 év fegyházbüntetést és teljes vagyonelkobzást kérnek, a Magyar Narancs tudta meg. De hol maradt itt a bilincsbevertség, meg a pórázon vezetés? Hol van az előzetes letartóztatás, amely elmaradt, holott éppen az ügyészség fogalmazta meg annak terhelő indokait!

Nagy teher a Polt-féle ügyészségen a Simon Simonka-féle megkülönböztetés. A Központi Nyomozó Főügyészség bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot Simonka György és 32 társa ellen a Fővárosi Törvényszéken.

Az ügyészség amúgy is rendkívül leterhelt a sok munkától, meg attól, amit Poltnak állandóan hangoztatnia kell, hogy munkájukat a törvényeknek megfelelően végzik. Majd csak letelik egyszer a napokban újraválasztott legfőbb ügyész szavatossági ideje. Így aztán velünk együtt megkönnyebbülhet majd ő is ettől a súlyos tehertől.