Sok orvos felmond a szegedi klinikán

HírKlikk 2020. október 17. 05:00 2020. okt. 17. 05:00

Legkevesebb 15 orvos hagyta már el a szegedi klinika Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetét.

Szeged.hu szerint mindez három-négy hónap alatt zajlott le, és ez a szám kizárólag az orvosokra vonatkozik, ebben a szakdolgozók nincsenek is benne. Azt nem tudni, hogy a szakdolgozók közül hányan távoztak. 

A portálnak nyilatkozó orvosok közül többen a nehéz munkakörülményekre hivatkoztak, amely szerintük összefügg a bürokráciával, ami az egyetem és a klinikák működését jellemzi. Azt is hozzátették, hogy a legegyszerűbb ügyek elintézése, vagy eszközök beszerzése is hónapokat vesz igénybe.

Az utóbbi hetekben és hónapokban sok orvos mondott fel a szegedi szülészet-nőgyógyászati, a radiológiai, valamint a pszichiátriai klinikán.

Az ország nagy részén hasonló a helyzet, bár arról egyelőre nincsenek pontos adatok. A helyzetet ráadásul a szerződések kormány által tervezett átírása is súlyosbítja. Budapesten például mintegy 3100 orvos a jelenlegi feltételekkel nem írná alá az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződést – írja a Telex a Magyar Orvosi Kamara budapesti szervezetének a gyors-felmérésére hivatkozva.

Forrás: szeged.hu