Sokba kerül a magyar embereknek a narancs

Tóth Bertalan 2019. december 5. 08:15 2019. dec. 5. 08:15

Jó tudni, hogy fideszes képviselőtársaink éjt nappallá téve dolgoznak értünk. Így a törvényalkotási bizottság mai ülését is számos, az életünket könnyebbé tevő indítvánnyal örvendeztetik meg. Ja, nem, csak vicceltem...

Szóval, fideszes képviselőtársaink kezdeményezik, hogy diploma nélkül is be lehessen tölteni az ifjúságügyért felelős helyettes államtitkári tisztséget. A személyre szabott jogalkotás szép példája ez, illeszkedik a Fidesz korábbi intézkedéseinek sorába. De nyilvánvalóan életbevágó kérdés, hiszen húsz évvel ezelőtt Orbán legalább megvárta, hogy Deutsch Tamás megszerezze a jogi diplomáját, és csak utána nevezték ki sportminiszterré. De ezek szerint már káderből kezd hiány lenni.

Egy másik indítvány arról szól, hogy legalább félmillió forinttal emelkedjen az államtitkárok fizetése. A mostani indítvány szerint a nem képviselő államtitkárok a jövőben legalább másfélmillió forintot fognak keresni havonta, de a fizetésük elérheti az 1,9 millió forintot is.

Tehát, értsük pontosan: miközben a Fidesz ellenáll a fizetések felzárkóztatásának, adománygyűjtést kell szervezni egyes kórházak működéséhez, nem teljesíti a pedagógusok követeléseit, nálunk terheli a legnagyobb adóteher a minimálbért az OECD-ben, fenntartja a rabszolgatörvényt, addig a fideszes elit juttatásaira – államtitkári és egyéb hivatali vezetői fizetésemelésekre – bőven jut fedezet.

Újra mondom: sokba kerül nekünk a narancs! 2022-ben váltani kell!