Soltész: ahol a hit továbbadása nem történik meg, az a nemzet el fog pusztulni

HírKlikk 2020. július 5. 21:00 2020. júl. 5. 21:00

Megtartó erőnek nevezte a hit továbbadását a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap Debrecenben, a görögkatolikus turisztikai látogatóközpont átadásán.

Soltész Miklós Brüsszelnek is üzent, azt mondta, a kétezer éves keresztény közösségekből, hitükből fakad az európai kontinens kultúrája.

Az államtitkár felidézte II. János Pál pápa egykori máriapócsi látogatásán elhangzott szavait a szabadságról, majd hozzátette: az egyházak az elmúlt harminc évben jól éltek a szabadsággal, „megőrizték, továbbadták és erősítették a hitet".

A látogatóközpontra utalva, kiemelte a kultúra és a történelem ismeretének és továbbadásának fontosságát, a közösség megtartó erejét, a rendezettség nevelő szerepét, és mindenekelőtt a hit továbbadásának parancsát, mert ahol ez utóbbi nem történik meg, „az a nemzet el fog pusztulni".

Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester szerint, a most elkészült, Hit és kultúra elnevezésű látogatóközponttal Debrecen az Európát behálózó zarándokutak fontos állomása lesz.

A polgármester hangsúlyozta Debrecen spirituális központ szerepét, ahol három püspökség – református, római-, illetve görögkatolikus – működik, és a városban van az ország legnagyobb zsidó közössége.

Az Attila téri görögkatolikus templom 2015 óta a főegyházmegye főszékesegyháza, a szomszédságában kapott helyet a Hit és kultúra turisztikai látogatóközpont, amely segít megismerni a debreceni görögkatolikusok történetét, találkozóhelyül szolgál a közösségnek, és a térség ezzel a görögkatolikusok hitéleti központja lett –mondta Papp László.

A kormány támogatásával, a hajdúdorogi főegyházmegye és Debrecen önkormányzata által közösen épített turisztikai látogatóközpontot Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita szentelte fel.

Forrás: MTI