Soltész Miklós szerint Európában templomok százait alakítják mulatóvá vagy mecsetté

HírKlikk 2019. április 28. 18:18 2019. ápr. 28. 18:18

Pátyon átadták a II. János Pálról elnevezett új római katolikus templomot. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte, akik templomot építenek, felismerik, hogy a kereszténységből fakadó tudás, erkölcs és hit megtartó erő. Tudják, hogy az önfeladás nem vezet sehova, és az erkölcs elvetése önpusztító folyamat.

 Kitért arra, egyetlen utalást sem tenni az európai alkotmányban a zsidó-keresztény hagyományra és értékekre, egyet jelent az alapok szétverésével. 

Templomok százainak a bezárása, mulatóvá, vagy mecsetté alakítása a kereszténység megtagadása vagy behódolás egy másik kultúrának.  

A pátyiak azonban más utat választottak, és vállalták a két évtizeden tartó küzdelmet templomukért - mondta az államtitkár. Megjegyezte: a kormány 340 millió forinttal támogatta a templomépítést, de hiába támogatják több ezer templom felújítását és több tucat építését, lélekkel csak a közösség töltheti meg.

 Soltész Miklós hozzátette: a neheze most következik, hiszen a pátyi katolikusokat mostantól kötelezi templomuk védőszentje, Szent II. János Pál jelenléte, aki mindig is lelki és fizikai közösségeket épített, és e közösségekből családi, papi és szerzetesi hivatások akadtak.

Székely László (Fidesz-KDNP) Páty polgármestere elmondta: a templom a rendszerváltás óta folyamatosan növekvő pátyi római katolikus közösség állhatatosságának és kitartásának gyümölcse. Az építkezés költségeit egyházmegyei és állami forrásokból, pályázati támogatásokból, a hívek adományaiból, valamint önkormányzati és alapítványi forrásból fedezte az egyházközség - mondta.

A szentmisén részt vett mások mellett Navracsics Tibor uniós biztos és Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP) XII. kerületi polgármester. 

Az elkészült épületben a templomtér mellett helyet kapott a plébánia, a paplak, iroda és a közösségi terek.

Forrás: Hírklikk