Somogyi Zoltán: pikáns, hogy az igazságügy-miniszter helyettese átlépett a jogrend felett

HírKlikk 2021. december 7. 17:15 2021. dec. 7. 17:15

Bár keveset tudunk a Völner-ügyről, de az már kiderült, hogy van ennek specialitása, méghozzá az, hogy itt két állami ember közötti tranzakcióról van szó, miközben azt szokhattuk meg, hogy magánszemélyek próbálnak korrumpálni állami alkalmazottakat – mondta a KlikkFM Politikai Nagyító című műsorában Somogyi Zoltán szociológus. A gyanú szerint Völner Pál igazságügyminiszter-helyettes a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott. A jogtalan előnyért cserébe – felügyeleti, hatósági, igazgatási jogkörével visszaélve – vállalta, hogy konkrét ügyeket intéz a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökének kérésére.

Ennél sokkal nagyobb ügyről van szó, hiszen ketten akkor tudják egymást korrumpálni, ha van ezzel összefüggően valamilyen magán gazdasági érdek, amiről még nem is hallottunk – mondta Somogyi Zoltán. „Kérdés, mennyire hiszünk az ügyészségnek, hogy amikor akcióba lépnek, amögött nincsenek politikai döntések, hanem tényleg, ahogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mondja, ha az ügyészség jobbról is balról is olyan ügyet lát, akkor fellép. De nem ezt láttuk.”

Ha csak a digitális közbeszerzés irányába elindulna az ország, csak a közbeszerzés átlátható lenne, akkor a másodlagos hatásokkal együtt 5-600 milliárdot meg tudna takarítani évente az ország – mutatott rá a szociológus.

„Ha arról beszélünk, hogy Völner Pál 2-5 millió forint közötti összegeket fogadott el különböző ügyekért, akkor egyrészt pitiáner a dolog, azt kell mondani, hogy nagyon-nagyon sok hasonló ügy lehet, hogy az 5-600 milliárd forint kijöjjön. Másrészt, ami ezt az ügyet pikánssá teszi, az, hogy az igazságügy-miniszter helyetteséről van szó, akinek az lenne a feladata, hogy őrködjön a jogrend felett és nem az, hogy átlépjen felette.”

Ami ennél sokkal durvább, hogy ez az ember volt az, aki állítólagosan kézjegyével látta el független civil magyar emberek lehallgatását, állami eszközökkel – emlékeztetett Somogyi Zoltán. „Ez máig nem lett akkora ügy, mint amekkora ügy önmagában. Az, hogy nincs transzparensen kivizsgálva, hogy nem tudhatjuk, mi történik, ez nagy mértékben bántó és a mindennapjainkat meghatározó. Ez a Pegasus nagy botránya, nem az, hogy megtörtént.”

„Egy demokráciában előfordulhatnak törvénytelen események, de az mutatja meg a demokrácia minőségét, hogy megvan az állami kontroll vagy nincs.”

Minden országban elkövetnek bűnöket, csak van, ahol ebből az lesz, hogy például lemond az osztrák kancellár – idézte a szomszéd országban történt politikai eseményeket. „Pedig ő csak annyit tett, hogy államilag rendelt meg egy közvélemény-kutatást, ami pártérdekeket szolgált. Nálunk tucatszámra lehet lehallgatni embereket úgy, hogy nem mond le senki, csak egy dolog derül ki pár héttel később, hogy az ügyészség állítása szerint egy maffiatag írta alá ezeket a lehallgatásokat.”

„Feszegetni kell az ügyeket. Azért jó, hogy van ellenzék, a legnagyobb eszköz mindig és minden esetben a nyilvánosság” – mondta Somogyi Zoltán.

Forrás: Hírklikk