Soron kívüli oltást mindenkinek!

Föld S. Péter 2021. január 15. 10:28 2021. jan. 15. 10:28

Azt mondja Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár, hogy az olimpikonok előbbre kerülhetnek az oltási listán. Szerinte erre azért van szükség, mert amennyiben idén megrendezik a tavalyi tokiói olimpiát, akkor még kvalifikációs versenyeket is kell rendezni, ezeken pedig csak egészséges sportolók vehetnek részt.

Nincs nekem bajom ezzel a bejelentéssel, felnézek az olimpikonjainkra, tisztelem őket, amiért képviselnek engem a nagy nemzetközi versenyeken. Ha nyernek, tudom, hogy mi, magyarok, vagyunk a leggyorsabbak, a legerősebbek, a legügyesebbek. Kell ez a nemzeti önbecsülésemnek, ráadásul azzal, hogy Szabó államtitkár asszonyság meg is magyarázta, miért kell az olimpikonokat előnyben részesíteni másokkal szemben, még az eddigieknél is jobban egyetértek azzal, hogy előbbre kell venni őket a sorban a vírus elleni oltásnál.

Persze, másokat is előre kellene venni. Például a pedagógusokat. Nemcsak azért, mert már így is többen belehaltak közülük a vírusba, de ezért is, mert ők a nemzet napszámosai, vagyis, fontos építőkövei a tudás megszerzésének. Márpedig a tudás elengedhetetlenül fontos a mai világban, főleg, ha nem elavult és korszerűtlen, hanem – hogy az olimpikonok kapcsán stílszerűek legyünk – versenyképes. A tanároknak is járna tehát mielőbb oltás, vagyis, védettség a betegség ellen.

Meg persze a színészeknek és a nehézgépkezelőknek. Tegye fel a kezét, aki szerint ők nem végeznek fontos munkát. A színészek megnevettetnek bennünket a színpadon, vagy éppen megríkatnak, attól függően, hogy mikor mire van igényünk. A nehézgépkezelőket szerintem még ennyire sem kell magyarázni, aki nem érti, hogy miért fontos az ő munkájuk, annak fölösleges bármit is mondani.

És hát ott vannak még a bolti eladók, a pékek, akik a kenyeret sütik. Őket is előre kellene tenni a listán, mert mire mennénk kenyér nélkül? A mezőgazdasági dolgozókról nem is szólva, ők állítják elő azt a rengeteg zöldséget és gyümölcsöt, amit megeszünk, és amiből még többet is fogyasztanánk, ha nem volna minden elviselhetetlenül drága.

Én a buszvezetőket, a taxisofőröket, a pincéreket és az irodai dolgozókat is a lista elejére tenném. Valamint – és most egy kicsit hazabeszélek – az újságírókat is. Jó, tudom, nem mindenkinek vagyunk fontosak, Kövér László például utálja az igazi kérdezőket, és Orbán Viktornak sem vagyunk a szíve csücskei, mert ő csak a mikrofonállványokat kedveli. De ettől még lényeges a mi munkánk, mert tőlünk tudják meg az emberek, hogy mi történik a világban és Magyarországon.

Nekünk is járna soron kívül az oltás, mert ha mi feldobjuk a talpunkat, akkor nem lesz, aki beszámoljon arról a nemes kezdeményezésről, hogy Szabó Tünde sportért felelős államtitkár mások elé helyezné az olimpikonokat az oltási listán.