Soros: az MSZP-nek át kellene adnia a kormányzást a Fidesznek

Szekeres Imre 2020. szeptember 27. 13:32 2020. szept. 27. 13:32

„Magyarország jelen állapotában nem maradhat!" (Eötvös József, 1847)

Orbán Viktor miniszterelnök cikkét sokan és sokféleképpen kritizálták, rámutatva törekvéseinek és nyelvezetének anakronisztikus voltára. Pedig fontos cikkről van szó, mert a miniszterelnök   valóságismeretének teljes hiányát dokumentálja: már nem ismeri és nem érti Magyarországot. Nem érzékeli, hogy nő a feszültség, mert a jövedelmi egyenlőtlenségek korábban nem tapasztalt sebességgel növekednek, városok és falvak, generációk és társadalmi csoportok között nyílnak szinte áthidalhatatlan szakadékok, és azt sem, hogy ezeket tovább élezi a koronavírus járvány gazdasági hatása. Vannak persze olyanok, akiknek indíttatása, családi környezete, társadalmi helyzete lehetővé teszi, hogy hatékonyan kamatoztassák tehetségüket, és könnyen csatlakozzanak a globális térben zajló folyamatokhoz. De még ők is azzal szembesülnek, hogy a munka biztonsága, a stabilitás csak egy nagyon szűk elit kiváltsága; a mai fiatalok többsége évtizedeket fog azzal tölteni, hogy néhány évente új munkát, elfoglaltságot keressen magának. Látom és tapasztalom saját felnőtt gyerekeimnél.

Feltűnő az is, hogy a miniszterelnök nincs tisztában azzal sem, hogy akik viszont nem kapják meg az érvényesülésükhöz szükséges alapvető tudást és ösztönzést, sokkal gyorsabban lemaradnak, mint korábban. Nemcsak az ő sorsuk keserű, hanem ennek következtében Magyarország sem képes megállni a helyét a globálissá vált versenyben, egyre kevésbé képes színvonalas megélhetést kínálni az embereknek. A hamis hírgyártás ehhez még hozzátesz, az új technikai lehetőségek révén, egész csoportokat szigetel el a valóságtól, ezzel irányítja félelmeiket és rombolja a társadalmi szolidaritást. Ahogy szétmállik azonban a szolidaritás hálója, a jobb lehetőségekkel rendelkezők pedig képesek kivonni magukat az állami rendszerekből, úgy jelentősen romlik a közös kockázatvállalásra és közös teherviselésre épülő rendszerek fenntarthatósága – így az egészségügy és a nyugdíjrendszer hosszú távú jövője egyre bizonytalanabb. Leépül az oktatás esélykiegyenlítő szerepe is, mert akiknek jobb lehetőségeik vannak, magánúton vásárolják meg maguknak és gyermekeiknek a magasabb szintű tudást. A tőkeérdekek a szolidaritás és az állami korlátok hiányában, növelik az alapvető életszükségletek árát, ezzel jelentősen fokozva az egyenlőtlenség terjedését és mélyülését (elég csak a hazai lakáspiacra, tandíjakra, vagy akár az alapvető élelmiszerek árára tekinteni). Aki nyitott szemmel jár a mai Magyarországon, mindezt töményen megtapasztalhatja.

Orbán Viktor viszont – és ez a cikkből kiderül – tisztában van azzal, hogy az általa létrehozott rendszer döntő eleme az elszámoltathatóság szinte teljes hiánya. Minden lépése eddig is tudatosan arra irányult, hogy korlátozza, majd felszámolja az ellenőrzést garantáló fékeket és ellensúlyokat. Így vált az Országgyűlés törvényalkotóból és a végrehajtó hatalom ellenőréből a kormány kritikátlan szavazógépévé, ezért van az, hogy a köztársasági elnök nem tölti be a törvényhozói hatalom feletti ellenőrző funkcióját, és az is, hogy az Alkotmánybíróság tagjai nem mernek szembemenni a kormányzati akarattal. A gazdaság területén is megtörtént a független intézmények hatalmi megszállása: az Állami Számvevőszék elnöke, a Költségvetési Tanács elnöke, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és alelnökei, a Monetáris Tanács tagjai, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke és helyettesei, a Közbeszerzési Hatóság elnöke, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke már egytől egyig a kormányzó párt kliensei. Magyarországon egyedül a bíróságok próbálnak még ellenállni a politikai hatalom nyomulásának, de a legfőbb ügyészt és korábban az Országos Bírósági Hivatal elnökét a Fidesz pártkatonái közül nevezték ki. Márpedig, ahol felszámolják az ellenőrzést, ott inkább előbb, mint utóbb az egész társadalom látja kárát.

2010 után Orbán Viktor azonban nem csak a teljes állami intézményrendszert foglalta el, hanem törvények sorával csorbította az alapvető szabadságjogokat. Korlátozták a sztrájkjogot, szigorítottak a gyülekezési jog gyakorlásának feltételein, meggyengítették az ombudsmani rendszert. A kizárólagos hatalom kiépítése 2010-ben a média megszállásával kezdődött. A Médiatanács, illetve a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a Fidesz „kirendeltségeként”, egyoldalú politikai befolyás alá került. A Médiatanács monopolhelyzete nyomán, a médiapiac egyoldalúvá vált és a média függetlensége megszűnt. A magánmédia eszközeinek túlnyomó többségét (mintegy 500 országos és helyi sajtóterméket és médiumot) egyértelmű kormányzati befolyás alatt álló konzorciumban koncentrálták. A civil szervezetek ténykedését a hatalom gyanakvással fogadja, a hatóságok vegzálják őket, ha tevékenységük nem esik egybe a Fidesz aktuális érdekével.  Az egyházak sem mentesültek függetlenségük állami korlátozásától, az új egyházi törvény kiszolgáltatottá tette a vallási közösségeket a kormánynak, és korlátozza a vallási élet sokszínűségét. Az állami egyetemek magánkézbe adása alapítványként és a fideszes kuratóriumi tagoknak az egyetemi autonómia fölé rendelése olyan döntés, amely az egész magyar értelmiséget létében veszélyezteti és a független, a kormánynak közvetlenül alá nem rendelt intézmények elleni háború részei. Ennek kirívó, de nem egyedi példája a Színház és Filmművészeti Egyetem sorsa, a CEU elüldözése, a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteinek leválasztása, az 1956-os Intézet megszüntetése és a Politikatörténeti Intézet ellehetetlenítése.

Az oktatási, egészségügyi és szociális feladatok elvonása, a pénzügyi feltételek megvonása az önkormányzatok autonómiáját csökkentette, egyúttal növelte kiszolgáltatottságukat a kormánynak. Ennek következményeként, mára a településeken lerobbant közszolgáltatások, pénz és fejlesztési távlatok nélküli szolgáltatók működnek. A települési önkormányzatok ma már azt sem dönthetik el, mi épüljön saját területükön, és az eddig még valamennyire önálló helyi adóztatás bevételeit elvonták tőlük. A kijáróemberekre alapozott központi pályáztatási rendszer gyakorlatilag megszüntette a kistelepülések pénzügyi önállóságát, kiszolgáltatta őket a fideszes kiskirályoknak. A társadalom sokrétűségét megjelenítő érdekképviseleti szervezetek, a szakszervezetek és a munkáltatói szervezetek érdemben nem vehetnek részt a döntések előkészítésében, legyen szó jelentős társadalmi problémákról vagy mindennapi ügyekről.

A közpénzekkel való bánásmód Magyarországon tovább romlott, viszonyainkat különösen súlyossá teszi a kormány viselkedése. Ezzel kapcsolatban elég csak a hazai korrupciós helyzetre, vagy a közérdekű adatok eltitkolásának gyakorlatára utalni. Az adóinkból és a felzárkózásunkra szánt uniós pénzekből hirtelen meggazdagodó Fidesz-klientúra felemelkedése mögött mások üzletvesztése, a hatékonyabb vállalkozók – magyarok és külföldiek – kiszorítása is megtalálható. A dohányárusítási jogokat magyar kisvállalkozóktól vették el és terelték át a kiválasztottakhoz, a magyar földvagyon eladása, átcsoportosítása is bizonyítottan politikai kapcsolatokon múlott, nem törődve a versenyképességgel vagy a helyi gazdák érdekeivel.

Miközben a koronavírus okozta gazdasági válság kezelésében egekig dicsérte magát cikkében a miniszterelnök, a valóságban az idei év gazdaságról, társadalomról szóló adatai riasztóak. A baj nagy, és bár igaz, hogy jórészt a kormánytól független okokra vezethető vissza, de ahogy a kormány politizál, az növeli, és nem csökkenti a károkat.  A belső kereslet legalább mérsékelt és átgondolt növeléséhez költségvetési és monetáris expanzió kellett volna, aminek nyoma sincs. Eddig a GDP 0,5 százalékát fordították azonnali segítségadásra, a legkevesebbet az EU-ban, miközben Németország 13 százalékot használt fel. Az elmúlt hónapokban az önkormányzatok megszorítása és néhány költségvetési tétel átcímkézése történt csupán. Eközben a Fidesz-kormány több százmilliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott néhány kiválasztottnak, döntően azoknak, akik az elmúlt években hatalmas osztalékot vettek ki vállalkozásaikból. Most nyilván zsebre teszik a válság ürügyén kapott pénzt is!

Az EU nem az, mint aminek Orbán Viktor cikkében leírja, de nem is az, amit sokan szeretnének látni, vagy amilyen illúziók voltak. Az EU több, mint az illúziók halmaza és nagyra értékelendő, hogy a béke garanciája – legalább a mi földrészünkön. Már ez is történelmi siker! Semmi nem ingott meg a többi értékéből sem: az emberek szabad mozgása (a közegészségügyi zárlat után), az áruk, a tőke szabad mozgása, a vámmentesség, a kulturális és oktatási, kutatási hálózatok léte, mind, mind jobb, mint amit a múltban megéltünk. Az illúzióknak persze egy ideig vége, de világossá vált, hogy változni kell. Az nem elég, hogy a GDP egy százalékát költjük a közös célokra, vagy, hogy nincs közös politika veszélyhelyzetre. Vége az előnytelen gazdasági kapcsolatoknak (mint ahogyan a görög történet lezajlott), vége annak is, hogy szelektálni lehet az intézkedések közül. Sőt, vége az indokolatlan restriktív politikának is. Új fejezet kezdődik, nehezen, csikorogva, de halad előre az integráció, s aki ezt nem tudja, vagy akarja megérteni, sokat árthat saját hazájának.

S végül egyetlen személyes megjegyzés. Nincs kétségem, hogy Soros György megemlítése a cikkben szereplő szövegösszefüggésben az antiszemita érzelmekre kíván hatni. Nem tudom és nem is érdekel, hogy ez kiszámított kampányfogás, vagy ösztönös megnyilvánulás. Hatása mindkét esetben ugyanaz: a gyűlöletet erősíti. Ajánlom elolvasni Philippe Sands „Kelet-nyugati utca” című könyvét, különösen jogászoknak. Mielőtt valaki soros ügynöknek kiállt ki: nem voltam soha semmilyen támogatottja egyetlen alapítványának sem. Kétszer találkoztam vele, mindkét találkozás konfliktusos volt. Először Horn Gyulával együtt tárgyaltunk vele Budapesten, amikor befektetési elképzeléseit ismertette. Finoman szólva, nem értettünk egyet. Másodszor New Yorkban, amikor a Fidesz liberális és demokratikus voltát ecsetelte nekem, és azt, hogy az MSZP-nek át kellene adnia a kormányzást a Fidesznek. Emberbaráti szándékait tiszteletre méltónak tartottam akkor és most is, de valóságismerete akkor cserben hagyta.