Sportot politikával? Soha!…
Ebben a hőgutás időben már a legbuggyantabb dolgokon se ámul az ember. Azon sem, hogy a magyar diplomácia vezetője sajtótájékoztatón helyteleníti, ha valakik – eléggé el nem ítélhető módon – össze akarják keverni a politikát a sporttal. Isten ments!…
Szijjártó Péter persze nem hazafelé üzent, hanem speciel most a németeknek. Mégpedig annak örvén, hogy a müncheniek – tiltakozásul a pedofíliát s a homoszexualitást összemosó magyar törvény ellen – szivárványos kivilágítással várnák stadionjukba a magyar csapatot és persze a hangyányit sem homofób (épp csak Ronaldót buzizó, továbbá siegheilező, huhogó és náci karlengetéssel „drukkoló”) magyar szurkolókat… Akik persze egyáltalán nem diplomaták, nem politikusok…
Momentán tehát úgy vélte Szijjártó miniszter, ki kell néki oktatnia az oktondi németeket arról:
„Károsnak és veszélyesnek tartom, amikor – akárkik – a politikát össze akarják keverni a sporttal. A világtörténelemben volt néhány ilyen kísérlet, azok nagyon rosszul sültek el… a németek ezt biztosan jól tudják…”
S rögvest ezután jött a – meglepőnek épp nem nevezhető – csusszantása:
„…a gyerekek védelmében fogadtak el egy törvényt, és ez ellen Nyugat-Európában ágálnak.”
A mondat első felére vonatkozó szándékot illetően, lássuk be, tán politikai hovatartozás dolga kételkedni vagy sem. Elvégre e tájon is sokan szeretnék, ha végre alapos vizsgálat indulna a papi és nevelőotthoni pedofília ügyében. Ám a mondat második felével egészen más a helyzet. Hisz’ nem a gyermekek védelme, hanem kifejezetten a pedofília és a homoszexualitás összekutyulása volt a hazai tiltakozás és a nemzetközi felhorgadás, az „ágálás” oka. Szóval csusszan ám ez a „gondolatmenet” a javából!… S megkoronázandó az iméntieket, a szuverenitás jegyében, a fideszes diplomáciai magasiskola-gyakorlat fénypontja következett:
„…nincs az a világ, hogy nekünk brüsszeli bürokraták, vagy nyugat-európai liberális politikusok mondhatják meg, hogy megvédhetjük-e a gyerekeinket, vagy sem”.
Amivel a NER főkülügyére igazán szép példáját adta annak, hogyan is képzeli ő azt, ha a fideszes politikusokat leszámítva, „valakik” elkövetik a gyalázatot: a sporttal bármilyen halovány összefüggésben politikai üzeneteket küldözgetnek – akár csak riposzt gyanánt – azoknak, akikkel nem értenek egyet. Ebben a konkrét esetben például a brüsszeli bürokratáknak s a nyugat-európai politikusoknak…
Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kis ökörnek? És épp ez ügyben, ha jól értjük, Szijjártó Péter lenne maga Jupiter?… Ugyan már! Sistergős frászkarikát! Hisz’ van neki egy nagy hatalmú főnöke is. Aki köztudottan egyáltalán nem idegenkedik attól, hogy a kormánya stratégiai (azaz politikailag kulcsfontosságú) ágazatnak tekintse a sportot, mert
„A kormány…felismerte pótolhatatlan szerepét, vagyis azt, hogy eszmények, kemény munka, hősök és áldozatvállalás nélkül a modern élet ’eliszaposodik’”
S bizony kötve hinnénk azt is, hogy a sport és a politika szétválasztása jegyében – mivelhogy igen „káros és veszélyes” a kettő összekeverése – végül azért nem jött el a budapesti cselgáncs-világbajnokságra az amúgy ide meghívott Vlagyimir Putyin orosz elnök, mert Orbán Viktor kifejezetten erre kérte őt…
Miért is tenne ilyesmit az országló, aki minden politikusi beszédét avval a sportszurkolói fordulattal zárja, „Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!”?
Szólhatna valaki Szijjártó miniszternek, hogy nem lesz ám ennek jó vége…
