Stratégiai megállapodást köt a Fudan Egyetemmel az Orbán-kormány

HírKlikk 2021. április 22. 08:25 2021. ápr. 22. 08:25

Megjelent a Magyar Közlönyben szerda este az a kormányhatározat, amelyben azzal bízzák meg Palkovics László innovációs és technológiai minisztert – akit a kormányfő a Budapest Diákváros megvalósításáért, valamint a Fudan Egyetem részvételével alapítandó magyarországi felsőoktatási intézmény működési környezete kialakításáért felelős kormánybiztosnak nevezett ki –, hogy gondoskodjon stratégiai megállapodás megkötéséről a Fudan Egyetemmel.

A hvg.hu emlékeztet: a kormány tavaly jelentette be, hogy a sanghaji központú intézmény 2024-ben Budapesten nyitná meg első önálló európai campusát. Az viszont csak nemrég, a Direkt36 cikke nyomán látott napvilágot, hogy a létesítmények megépítésére Magyarország óriási kínai hitelt tervez felvenni – az ázsiai ország 450 milliárd forintot kölcsönözne, az állam pedig további 100 milliárd forintot biztosítana –, a kivitelezésre pedig a Kínai Állami Építőmérnöki Vállalat tett ajánlatot.

A kínai egyetem campusának helyszínéről vita zajlik a főváros és a kormány között, úgy tűnik ugyanis, hogy az részben a tervezett, több ezer magyar egyetemi hallgatónak megfizethető szállást biztosító Budapesti Diákváros helyén épülne fel. Karácsony Gergely főpolgármester korábban jelezte, hogy „egyetlen négyzetmétert sem hagyunk elvenni a Budapesti Diákváros és a Budapesti Nagyerdő területéből”, az érintett IX. kerület polgármestere, Baranyi Krisztina pedig helyi népszavazást kezdeményez az ügyben.

Palkovics szerdán az ATV-nek arról beszélt, hogy szerinte a projekttel szembeni tiltakozás „információhiányból” fakad, amit egy „fehér asztal mellett” orvosolni lehet. Azt is megjegyezte, hogy olyan ajánlatot tenne Karácsonynak és Baranyinak, ami „pestiesen szólva, nem lesz semmi”.

Forrás: hvg.hu