Szabó Sándor: a csok és egy jobb lakás elérhetetlen a szegényebbek számára

HírKlikk 2022. január 26. 12:08 2022. jan. 26. 12:08

A Fidesz lakáspolitikájának következtében Magyarországon lakhatási válság van – mondta a Klikk FM Politikai nagyító című műsorában Szabó Sándor, az MSZP Csongrád megyei képviselője, aki Hiszékeny Dezsővel, az MSZP XIII. kerületi képviselőjével Szegeden bemutatta a két terület hasonló bérlakásépítési programját. Beszámolt arról is, hogy megvizsgáltak egy másik adatot is, ez pedig a lakhatási egyenlőtlenség mértéke. Megállapították, hogy a kormány jelenlegi otthonteremtési rendszere elsősorban a felső- illetve a felső középosztályt támogatja, hogy ingatlanokat tudjanak szerezni.

Szabó Sándor felhívta a figyelmet a csok rendszerére. Szerinte a legszegényebb családok, amelyeknek a legnagyobb szükségük lenne arra, hogy lakhatásuk biztosított legyen, nem tudnak hozzáférni a támogatási rendszerhez, hiszen nincs akkora jövedelmük, hogy hitelt tudjanak felvenni. 

„Nem kell csodálkozni azon, hogy az Európai Unió hivatala, az Eurostat friss felmérésében megállapította: Magyarországon az emberek csaknem harmada lakhatási válságban szenved. Ebből a hárommillió emberből kétmillió él penészes és vizes falak között, 150 ezer családról pedig el lehet mondani, hogy náluk se WC, se fürdőszoba nincs. A mérések szerint már Romániában is jobb a helyzet.”

Alapvető feladatunk, hogy a lakhatási szegénységet felszámoljuk

Azt kellene tudomásul vennie a jelenlegi kormánynak, hogy lehet propagandára költeni és azon keresztül lehet híresztelni, hogy milyen nagyszerű és jó helyzetben van az ország, de ki kell menni a településekre és meg kell nézni, hogy élnek ott az emberek – mondta Szabó Sándor.

„Amikor szembesülnek vele, akkor fogják meglátni azt, amiről mások beszélnek, ők pedig nem akarnak tudomást venni róla.”

A szocialista politikus rámutatott, akár a meglévő lakásállományokat kell felújítani, akár lakást kell építeni, de olyan bérlakásokat, amelyek megfizethetők. Hozzátette, most még a penészes lakások bérleti díja is 80-100 ezer forint körül van.

Szegedi és budapesti modell

A szegedi önkormányzat felújított 700 saját tulajdonú bérlakást 2015 óta, saját pénzből, másfél milliárd forint értékben. Ezekbe a lakásokba pályázati rendszeren keresztül lehet bejutni. Egy 53 nm-es lakás bérleti díja nincs 20 ezer forint – hívta fel a figyelmet.

Budapest XIII. kerületében hasonló számban alacsony rezsijű passzív lakást építettek és a szociális szempontokat figyelembe véve, olcsón adják bérbe – hasonlította össze a programokat.

„Ezek nyújthatnak érdemi segítséget a lakhatási szegénység felszámolásához.”

Elvonások

Szegedtől 10 milliárdot vont el az állam a járvány kezdete óta és további 8 milliárd forint az önkormányzati bevételkiesése, összesen tehát 18 milliárddal kevesebb pénz folyik be – mutatott rá a szocialista képviselő.

A kormány szeret centralizálni, de amikor a szociális ellátásokról van szó, akkor decentralizál és úgy gondolja, oldja meg minden település a maga problémáját – mondta a Klikk FM Politikai nagyító című műsorában Szabó Sándor.