Szájer kilépett a Fideszből, Orbán is végre megszólalt

HírKlikk 2020. december 2. 18:20 2020. dec. 2. 18:20

Szájer József a mai nappal kilépett a Fideszből. A volt EP-képviselő a párttagságáról való lemondást Kubatov Gábornak, a Fidesz pártigazgatójának címzett egymondatos levelében jelentette be – írja a Magyar Nemzet.

A lap telefonon érte el Orbán Viktor miniszterelnököt, aki azt mondta, hogy amit Szájer József képviselőtársunk tett, az a mi politikai közösségünk értékrendjébe nem fér bele.

„Harminc éves munkáját nem fogjuk elfelejteni és megtagadni, de cselekedete nem elfogadható, és nem védhető. A történtek után az egyetlen helyes döntést hozta, amikor bocsánatkérés mellett Európai Parlamenti mandátumáról lemondott, és a Fideszből kilépett. Döntését tudomásul vettük" – közölte a kormányfő.