Szakszervezeti szolidaritás

„Hosszasan mérlegeltünk, végül a döntésünket meghatározta az a tény, hogy két évre kötjük a megállapodást, és azonos mértékű éves emelésekről van szó. A hazai és a világgazdasági folyamatok tükrében ugyanakkor 2020-ban már nem lenne sok esélye a nyolcszázalékos emelésnek, így idén ugyan nem lesz tízszázalékos felzárkózás, de a két év átlagában a tavalyi bázishoz viszonyítva 17 százalékkal lesznek magasabbak 2020-ra az összegek. Az emelést tehát a körülmények mérlegelésével felelős döntésnek tartjuk.” – nyilatkozta a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke a Magyar Időknek. Szerintem is jól döntöttek, bár a korábbi 13 százalékos (minimális bér) és 15 százalékos (garantált bérminimum) követeléshez képest lényeges az elmaradás.

A Liga és a Munkástanácsok tehát belementek a vártnál csekélyebb – állítólag a munkáltatók titkos ajánlatával egyező – béremelésbe, mely ellen csak a Magyar Szakszervezeti Szövetsége (MASZSZ) tiltakozott. De egy alkufolyamatban alakulhat úgy a helyzet, hogy jelentős engedményeket kell tenni: vélhetően ez történt az év utolsó előtti napján tartott bértárgyaláson.

Ami viszont nincs rendben: „Érdekes körülmény, hogy Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke a tárgyalásokon kifejtette, a személyes álláspontja a megállapodás aláírása mellett szólna, ám arra nem kapott felhatalmazást. Ennek a reakciónak a megítélése már nem a mi feladatunk, ám annak folyamatát világosan látjuk, hogy a Magyar Szakszervezeti Szövetség vezetésében eluralkodott a szoros együttműködés igénye az ellenzéki politikai pártokkal, és így jól jön minden indok az olyan konfliktusok fenntartásához, amelyek szerintük alkalmasak lehetnek a kormánybuktatáshoz. Székely Tamás alelnök, Meleg János elnökségi tag és az őket támogatóknak a jogát mindehhez elismerjük, de nem hagy nyugodni a gondolat, hogy itt a dolgozói érdek az ürügy egy politikai játszmában, ami viszont nem a magyarországi munkavállalók érdekeit szolgálja.” (Palkovics Imre)

1. Ha a Ligát és a Munkástanácsokat számos körülmény befolyásolta, hogy eredeti törekvésükhöz képest jóval szerényebb értékben kössenek megállapodást, akkor kétségeket ébresztő kísérő szöveg nélkül tudomásul kellene venni, hogy a versenyszféra legnagyobb szakszervezeti konföderációjának (MASZSZ) is voltak olyan szempontjai, amelyek meggátolták a csatlakozást a három munkaadói szövetség, két szakszervezet és a Kormány egyezségéhez.

2. Az is érdekes, hogy Palkovics Imre politikai játszmában való érintettséget emleget. Székely Tamás és Meleg János emlékeim szerint soha nem volt parlamenti képviselő, viszont a Munkástanácsok elnöke négy évig ott üldögélt a Kossuth téri épületben, no, nem a függetlenek között, de ezt soha senki nem vetette a szemére. Úgy tűnik, hogy a nyolc százalékos paktum megkötéséért kapott „fejmosás” miatt a MOSZ elnöke most az MASZSZ - ra akarja hárítani a felelősséget. Ez nem igazán fair, hiszen a december 30-i megállapodás alapján már kihirdették a kötelező bértarifákat, amelyek 2019. január 1. napjától érvényesek. A MASZSZ aláírásától/csatlakozásától függetlenül.

3. Azért sem szimpatikus a Magyar Szakszervezeti Szövetség utólagos piszkálása, mivel a decemberben elfogadott munkatörvénykönyv- módosítás elleni tiltakozás motorja éppen ez a dolgozói érdekképviselet. A másik két országos munkavállalói konföderáció (Liga, Munkástanácsok) csak úgy tessék-lássék módon vesz részt a szervezésben, teljes elkötelezettséget nem mutatnak. Ez az ő dolguk. Az viszont nem elegáns, hogy a sokat kockáztató és most markánsan megjelenő szakszervezeti szövetség hitelességét a MOSZ elnöke a politikai játszma hálójával szövi körbe, azaz „hírbe hozza” a MASZSZ-t és vezetőit. Teszi ezt egy politikailag - száz százalékban a kormány iránt - elkötelezett napilap hasábjain. Ennyit a szakszervezeti szolidaritásról.

Szerző: Dr. Dávid Ferenc közgazdász