Számvevőszék: stabilitást ad a 2021-es költségvetés

HírKlikk 2020. június 6. 04:00 2020. jún. 6. 04:00

Megalapozott a 2021. évi központi költségvetési törvényjavaslat, ugyanakkor a bevételi és a kiadási oldalon is vannak kockázatok – állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ). Az Országgyűlésnek elektronikus úton benyújtott véleményében az ÁSZ rámutat: a törvényjavaslat megfelel az Alaptörvényben meghatározott államadósság-szabálynak, valamint a költségvetésre vonatkozó jogszabályi előírásoknak.

 Az ÁSZ pénteki közleményében kiemelte: az államadósság-mutató csökkentésének alkotmányos kötelezettsége akkor is teljesül, ha a gazdasági folyamatok az előre jelzettnél lényegesen kedvezőtlenebbül alakulnak 2021-ben. A számvevőszék a véleményében kiemeli a tartalékolás jelentőségét, ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy nem célszerű olyan mértékű tartalékot beépíteni a költségvetésbe, amely erőforrásokat von el a gazdaság élénkítését szolgáló intézkedésektől.

Mint írták, a költségvetési törvényjavaslat alapját képező makrogazdasági prognózis azzal számol, hogy a magyar gazdaság – a 2020-as átmeneti visszaesés után – visszatér a növekedési pályára. Az ÁSZ értékelése szerint, az előterjesztő a költségvetési törvényjavaslat bevételi és kiadási előirányzatait a gazdasági prognózissal összhangban határozta meg.

A prognózis alapulvételével a kormányzati szektor uniós módszertan szerint számított hiánya a törvényi maximumot nem haladja meg, valamint az államadósság-mutató tervezett alakulása teljesíti az Alaptörvényben rögzített államadósság-szabályt. Ugyanakkor a makrogazdasági prognózis megvalósulását, és a költségvetési célok elérését több kockázat is övezi. Ezért az ÁSZ véleményének kialakításakor előtérbe került a tartalékok megfelelőségének értékelése.

Közölték: a központi tartalékok – a béremelési intézkedések fedezetét biztosító céltartalék mellett – a GDP fél százalékának megfelelő összeget irányoznak elő rendkívüli intézkedésekre, valamint gazdaságvédelmi, beruházás-előkészítési és a koronavírus-járvány elleni védekezési feladatokra. Az ÁSZ értékelése szerint, e tartalékok mértéke elegendő azon kockázatok kezelésre, amelyek a költségvetési kiadások növelését teszik szükségessé.

A 2021-es költségvetés nem tartalmaz olyan tartalékot, amelynek elsődleges rendeltetése a költségvetési hiánycél betartásának és közvetetten az államadósság-szabály teljesítésének biztosítása. Az ÁSZ megállapította, hogy e tartalék hiánya nem teszi kockázatossá az államadósság-szabály teljesítését, mivel a törvényjavaslatban rögzítettek szerint, az államadósság-mutató 2021. végére tervezett értéke 3,3 százalékponttal kisebb a 2020. végére várható értékénél. Ez a GDP több mint 3 százalékának megfelelő mozgásteret biztosít arra az esetre, ha a GDP a prognosztizáltnál kisebb mértékben nő, vagy az államadósság növekedése a tervezett mértéket meghaladja.

A hiánycél teljesítése esetében azonban ilyen mozgástér nem áll rendelkezésre – mutat rá az ÁSZ. A magasabb hiány, vagy a GDP kisebb mértékű növekedése esetén, a hiány meghaladja az uniós előírás szerinti 3 százalékos mértéket, amelyet hazai törvény is rögzít. Az uniós előírás betartásának kötelezettségét azonban az Európai Unió Tanácsa felfüggesztette, amely felfüggesztés – az EU gazdaságélénkítési törekvéseinek ismeretében – nagy valószínűséggel 2021-ben is fennmarad.

„Következésképpen önmagában a hiánycél betartása érdekében, nem célszerű olyan mértékű tartalékot beépíteni a költségvetésbe, amely erőforrásokat vonna el a gazdaság élénkítését szolgáló intézkedésektől" – világít rá véleményében az ÁSZ. Ez nem jelenti azt, hogy a törvényben előírt hiánycélt nem kell betartani, azaz 2021-ben is fegyelmezett költségvetési gazdálkodást kell folytatni és elejét kell venni a kiadási előirányzatok túllépésének.

Az ÁSZ költségvetési véleménye teljes terjedelemben elérhető a www.asz.hu/jelentesek/velemeny-magyarorszag-koltsegveteserol oldalon.

Forrás: MTI/Hírklikk