Százezer táborozó gyermek biztonsága a tét

HírKlikk 2020. június 5. 04:30 2020. jún. 5. 04:30

Fokozottan ügyelnek majd a biztonságra, és betartják a koronavírus-járvány miatt érvényben levő aktuális járványügyi előírásokat a június 29-től induló napközis Erzsébet-táborokban – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön, az M1 aktuális csatornán.

Novák Katalin azt mondta, hogy idén majdnem kétszer annyi, százezer gyereket fogadnak a napközis táborokban, mint tavaly. A táborokban a gyerekeknek lakóhelyükhöz közel biztosítanak tartalmas kikapcsolódást – a többi között – sport és kulturális programokkal napi négy étkezéssel, napi száz forintért – tudatta.

Az államtitkár hozzátette: egy csoportban maximum húsz gyerek vehet részt, jelentkezni az iskoláknak kell.

Novák Katalin a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, hogy idén nem lesznek ott alvós Erzsébet-táborok. A járványhelyzetet kihasználva, felújítják a zánkai, a fonyódligeti és az ivói tábort, amelynek köszönhetően, jövőre mintegy kétszer annyi gyermeket tudnak majd fogadni – tette hozzá az államtitkár.

Forrás: MTI