Százezernél is többen írták alá a „diktatúratörvény” elleni petíciót

HírKlikk 2020. március 29. 09:40 2020. márc. 29. 09:40

Meghaladta a százezret a felhatalmazási törvény ellen hat napja  útjára indult petíció aláíróinak száma. A petíció első volt azon civil tiltakozások sorában, amelyek célja elérni, hogy ne léphessen hatályba az Orbánnak korlátlan időre korlátlan hatalmat biztosító felhatalmazási törvény. Vasárnap este 8 órára online tüntetés is lesz. 

„Most nem mehetünk utcára, ezért jöjjünk össze itt, fél órára az online térben és mutassuk meg magunkat!” – szól a felhatalmazási törvény aláíróhoz intézett felhívás, amelynek az a célja, hogy egyidőben legalább annyian – mintegy százezren – gyűljenek össze virtuálisan, ahányan magát a petíciót aláírták. 

A „felhatalmazási törvényre” nem a járványhelyzet miatt van szüksége a kormánynak, hiszen enélkül is ugyanúgy tudna rendeletekkel kormányozni. Nemzeti egység van abban, hogy a kormánynak rendkívüli felhatalmazásra van szüksége, ezt senki nem vitatja. Ennek a felhatalmazásnak azonban időbeli korlátot kell állítani, ahogy történik ez gyakorlatilag az egész világon – olvasható a felhívásban. 

A felszólalók listáját hamarosan közzéteszik, addig egy dolgot kérnek. Akinek kedve van, készítsen otthon Százezernél is többen írták alá a „diktatúratörvény” elleni petíciót transzparenseket, feliratokat, fotókat, videókat és szombat éjfélig küldjék el a mienk@ahang.hu címre vagy a szabadahang facebook oldalon keresztül üzenetben. A szervezők azt kérik, hogy ha videót készít valaki, akkor maximum 30-45 másodpercben mondja el, hogy mi a problémája a törvényjavaslattal. A legjobb videókat élő adásban bejátsszák holnap este 8 és fél kilenc között

 A petíció

„Nagy a veszélye, hogy a kormány a saját hatalmának véglegesítésére akarja felhasználni a veszélyhelyzetet. A felhatalmazási törvény határidő nélküli, korlátlan hatalmat készül adni egy olyan politikus kezébe, aki minden adandó alkalommal bizonyította, hogy a hatalommal gátlás nélkül visszaél, ha érdekei úgy kívánják” – figyelmeztet az a petíció, amihez e sorok írásakor közel 100 ezren (mire e sorok megjelennek, jó eséllyel már legalább annyian) csatlakoztak. „Olyan törvényt akarnak elfogadtatni, amely kiiktatja közéletünkből a jogállam utolsó, még megmaradt intézményeit, a szólás- és sajtószabadságot, a parlament általi törvényalkotást és a választásokat, mindezt akként, hogy annak sem időbeli, sem tárgybeli korlátja nem lenne” – áll a többi között Magyar György,  Kaltenbach Jenő, Majtényi László, Matlák Gábor, Mellár Tamás, Pákozdi Éva, Holoda Attila, Szepesházi Péter, Szentesi György, Vörös Imre, Lövétei István és Bárándy Péter által útjára indított petícióban.

A nyílt levél

Az elmúlt hat napban nem ez volt az egyetlen civil indíttatású tiltakozás. Ahogy arról a Hírklikk is beszámolt, a korábbi kormányok tagjaiból és volt uniós biztosokból álló V21 csoport nyílt levélben fordult a parlamenti pártok elnökeihez és frakcióvezetőihez, arra kérve őket, hogy ne szavazzák meg a felhatalmazási törvényt. Mint ebben leszögezték, „A válságos helyzet kezelésére az Orbán-kormánynak e törvény nélkül is minden szükséges jogi eszköz a rendelkezésére áll... A határozatlan idejű és korlátlan terjedelmű rendeleti kormányzásra adandó felhatalmazás kizárná, hogy a kormány munkáját az Országgyűlés és rajta keresztül a választópolgárok ellenőrizzék”.

A szavazás az előttünk álló héten lesz, s tudható, hogy a kétharmados többség – a jelentős hazai és külföldi, köztük Európai Uniótól érkező tiltakozáshullám ellenére – el fogja azt fogadni.

 
Forrás: Hírklikk