Száztíz éves a bahá’í vallás Magyarországon

A közösség a bahá’í vallás kezdetét Magyarországon attól számítja, amikor ‘Abdu’l-Bahá – a vallásalapító, Bahá’u’lláh fia és tanításainak értelmezője – 110 éve, 1913-ban Budapestre látogatott. Ennek a látogatásnak a hatására Vámbéry Ármin orientalista, első magyarként fogadta el ezt a hitet és lett bahá’í.

A Magyarországi Bahá’i Közösség közleménye szerint a gyermekkorától száműzetésben élő ‘Abdu’l-Bahá 66 éves korában, 1910-ben indult három éves világkörüli útra, amelynek során számos helyen, templomokban, zsinagógákban és mecsetekben is felkérték, hogy ezrek előtt beszéljen az emberiség és a vallások egységéről. Budapestre Stark Lipót, a Teozófiai Társaság elnökének meghívására érkezett 1913. április 9-én. A kilenc Budapesten töltött nap alatt Nádler Róbert festőt ‘Abdu’l-Bahá személyisége annyira megihlette, hogy portrét festett róla.

A bahá’í közösség tagjai világszerte az élet minden területéről származnak. Hazánkban fiatalok és idősek, férfiak és nők egyaránt egy olyan közösséget alkotnak, amelynek fő jellemzője a tanulás és a cselekvés, és amely az emberiség jövőjébe vetett reményt és az egység előmozdítását ápolja.

‘Abdu’l-Bahá ezekkel a szavakkal foglalta össze a bahá’í hit lényegét: "Bahá’í-nak lenni egyszerűen ezt jelenti: szeretni az egész világot; szeretni és próbálni szolgálni az emberiséget; munkálkodni az egyetemes békéért és testvériségért."

A bahá’í vallás fő alapelve az emberiség egysége, a férfiak és nők egyenjogúsága, a vallások egysége, az előítéletektől való megszabadulás, és a tudomány és vallás harmóniája.