Szelényi Zoltán: attól, hogy lecsippentünk a statisztikából, nem lesz kevesebb kritikus állapotú beteg

HírKlikk 2021. december 2. 18:30 2021. dec. 2. 18:30

Mind a kétfajta lélegeztetést feltüntetném a statisztikában, akár bontásban, akár egyben, mert egyiket sem jó állapotú betegen alkalmazzák – mondta a KlikkFM Politikai Nagyító című műsorában Szelényi Zoltán, az orosházi Dr. László Elek Kórház traumatológus főorvosa. Az orvos-közgazdász, az MSZP egészségügyi tanácsadója arra reagált, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság változtatott az adatszolgáltatási rendszeren és már csak az intenzív osztályon tubussal lélegeztetettek száma jelenik meg a statisztikában, azoké pedig nem, akiknek magas nyomású maszkon át adják az oxigént.

„Végül is a statisztika arról szól, hogy mennyi kritikus állapotú covidos beteget ápolunk, hogyha ebből egy kicsit lecsippentünk, nem lesznek kevesebben.”

Az orvos szerint az, hogy az elhunytakra ráillesztik, többségük idős, krónikus beteg, az nem megnyugtatás. „Azt lehet látni, hogy akik ilyen súlyos állapotba kerültek, azoknak a többsége oltatlan, és erre kellene a hangsúlyt helyezni. Nyilván egy idős, krónikus beteg jobban ki van téve bármilyen szövődménynek, ők azok, akik egy influenzajárvány estén is veszélyeztetettek.”

Azt látjuk, hogy fiatal, életerős emberek is elmennek és ezek többsége oltatlan – tette hozzá Szelényi Zoltán. „Minden híradásban ezt kellene hangsúlyozni és ez transzparens tájékoztatás lenne. Többen gondolnák úgy, hogy oltatni kellene, pláne, hogy még tart a regisztráció nélküli oltás.”

A magyar állam vakcinabeszerzése elég kaotikus, egyszer kilépünk az uniós vakcinabeszerzésből, egyszer belépünk – fogalmazta meg véleményét arról, hogy most ismét érkezik vakcina uniós beszerzésből, amelyet korábban felmondott a magyar kormány, egyedüliként az uniós tagállamok közül.

„Az orosházi kórházban, kinézve az ablakon, sort láttam, azt kell mondjam, az oltási akcióhét jól működik, sokan gondolták úgy, hogy eljönnek és felveszik az oltást. A regisztrációnak sok értelme nem volt, így is maradhatna. Annyi, hogy időben elosztotta az oltópontok terhelését. Azt tudni kell, hogy nem lettek többen azok az orvosok és azok az asszisztensek, akik adják az oltást. Ezek az emberek most látástól mikulásig dolgoznak, valószínűleg az következik majd, hogy a humán erőforrás kímélete miatta kicsit vissza kell fogni, mert nem lehet nyakló nélkül kihasználni az oltópontokon dolgozók energiáit.”

„Olyan nagyon nem kellene már forszírozni a regisztrációt.”

„Az erőforrásokat, mint mindenütt az országban, az akut- és a Covid-ellátás köti le. Hivatalosan nem lett kimondva, hogy a tervezett beavatkozásokat el kell halasztani, de az élet ezt hozta.”

 

Forrás: Hírklikk