Szigorítja a főváros az idősotthonokra vonatkozó járványügyi szabályokat

HírKlikk 2021. október 26. 18:53 2021. okt. 26. 18:53

Szigorítja az idősotthonok elhagyására vonatkozó szabályokat a koronavírus-fertőzés miatt Budapest vezetése – jelentette be a fővárosi operatív törzs döntését a főpolgármester és helyettese kedd délután, rendkívüli sajtótájékoztatón.

Karácsony Gergely és Gy. Németh Erzsébet közölte: a lakók november 2-ától csak védettségi igazolvánnyal rendelkező családtagjuk kíséretében hagyhatják el az intézményeket, azért, hogy felkeressék családjukat. Visszaérkezésüket követően, néhány napra izolálják és tesztelik őket.

A főpolgármester elmondta, hogy megjelent a fertőzés a fővárosi fenntartású idősotthonokban.

Gy. Németh Erzsébet az MTI kérdésére közölte: egyelőre egy intézményben van néhány tünetmentes fertőzött. További újságírói kérdésre válaszolva, azt mondta, hogy beoltott idősekről van szó.

Az intézményekben előírják a kötelező maszkviselést, és érintésmentes látogatásra is lehetőség lesz. Lehetővé teszik az ágyban fekvő gondozottak felkeresését is – tette hozzá.

A politikus arra kérte az érintetteket, hogy fogadják megértéssel az intézkedéseket, mert a bent lakók érdekében hozták.

A Fővárosi Önkormányzatnak fertőtlenítőszerből, védőeszközökből jelentős tartalékai vannak – mondta.

Gy. Németh Erzsébet az MTI kérdésére közölte: két fővárosi fenntartású óvoda van Budapesten, ezekbe a szülők csak maszkban mehetnek be ezentúl. Hozzátette: úgy tudja, hogy több kerületi önkormányzat is hasonlóan döntött.

A Fővárosi Önkormányzat nem tudja kötelezővé tenni a közösségi közlekedésben a maszkviselést – emlékeztetett Karácsony Gergely.

A politikus arra biztatta az embereket, hogy használják bátran a tömegközlekedést, de vegyenek maszkot.

A Budapesti Közlekedési Központ nagyon hangsúlyosan fogja kérni az utazókat a maszkviselésre a járművein – közölte Karácsony Gergely.

A főpolgármester hangsúlyozta: már hetek óta aggodalommal figyelik a járványhelyzetet, amely Budapesten nem rosszabb az országosnál.

A járványügyi adatok azt mutatják, hogy a fertőzés mértéke nagyjából azonos az egy évvel ezelőttivel, amikor már komoly intézkedéseket rendelt el a kormány a vírus terjedésének megfékezésére, általános volt a maszkviselési kötelezettség, ehhez képest jelenleg semmilyen intézkedés nincs – mondta.

Hozzátette: abból a szempontból jobb a helyzet, hogy magas az átoltottság Budapesten, még az országos átlaghoz képest is.

Más európai országokra utalva, Karácsony Gergely úgy vélekedett, itt az ideje, hogy Magyarország is lépjen. Közölte: arra kérik a kormányt, fontolja meg, hogy az európai gyakorlatnak megfelelően, zárt térben is legyen kötelező a maszkviselés.

Az önkormányzatoknak nincsenek meg azok a jogosítványai, amelyekkel saját hatáskörben hozhatnának intézkedéseket, ezért múlt héten azt kérték Pintér Sándor belügyminisztertől, vagy rendelje el a kormány a maszkviselést zárt térben, vagy tegye lehetővé, hogy ezt az önkormányzatok tegyék meg.

Hozzátette: érdemi választ nem kaptak, annyit közölt a belügyi tárca, hogy tanulmányozzák a szakmai szervezetek, így a Magyar Tudományos Akadémia álláspontját.

Forrás: MTI