„Szijjártó felszólalásának semmi értelme nem volt"

HírKlikk 2020. április 7. 13:56 2020. ápr. 7. 13:56

A külgazdasági és külügyminiszter napirend előtti felszólalása nyitotta meg a parlament keddi ülését.

Szijjártó Péter a NATO és az EU külügyminisztereinek értekezleteiről beszámolva, kiemelte: mindenki nemzeti alapon, a nemzeti specifikumoknak, érdekeknek megfelelően hozta meg a döntéseit, míg a brüsszeli koordináció minden területen háttérbe szorult, legyen szó a repatriálásról vagy az egészségügyi védőeszközök beszerzéséről.

Hangsúlyozta: a mostani parlamenti ülés élő cáfolata annak „a nemzetközi álhírgyárban folyamatosan megtermelt fake news-nak, amely szerint a magyar parlamentarizmust sutba vágtuk volna". A magyar parlament ülésezik a veszélyhelyzet alatt is – mutatott rá.

Mesterházy Attila MSZP-s képviselő a tárcavezető mondataira reagálva, azt mondta, Szijjártó Péter felszólalására valószínűleg azért volt szükség, hogy megpróbálja enyhíteni vagy cáfolni a nemzetközi kritikákat. A felszólalásnak ugyanis szerinte „semmi értelme nem volt", ezeket a mondatokat a miniszter elmondhatta volna előző nap, de akár szerdán is.

A szocialista politikus kijelentette, valóban mindenki Kínában áll sorba a védőeszközökért, de érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy nemzetbiztonsági szempontból ez jól van-e. A magyar gazdaság újraépítésekor ezt a kérdést is figyelembe kell venni – emelte ki.

Nem kérdés, hogy egy ilyen vírussal csak nemzetközi összefogásban lehet felvenni a harcot – szögezte le.

Forrás: MTI