Szijjártó: ha megerősödnek a magyar vállalatok, helyt tudnak állni az új világgazdasági versenyben

HírKlikk 2020. június 4. 20:20 2020. jún. 4. 20:20

Az új világgazdasági versenyben a magyar vállalatok akkor tudnak helytállni, ha megerősödnek, új kapacitásokat építenek fel, új technológiákat vásárolnak és bővítik termékportfóliójukat – mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán.

Szijjártó Péter hozzátette, mindezekre a beruházásokra szükség van, ezért döntöttek úgy, hogy az Európai Unió intézkedését kihasználva, 800 ezer eurónyi támogatást biztosítanak azoknak a vállalatoknak, amelyek a jelen helyzetben a munkahelyek megvédése érdekében, beruházásokat hajtanak végre.

Közölte, a kormány a versenyképesség-növelő támogatási programot 50 milliárd forintos kerettel indította el, végül 178 milliárd forintnyi támogatási igény gyűlt össze. A programra 806 vállalat nyújtotta be pályázatát, amelyekben 377 milliárd forintnyi beruházást vállaltak, így 143 618 munkahelyet tudnak megvédeni.  

Szijjártó Péter kiemelte, a magyar vállalatok továbbra is számíthatnak a kormány támogatására, hiszen a magyar gazdaság sikere a magyar vállalatok teljesítményéből áll össze.

Csütörtökön újabb három cég vehetett át támogató okiratot a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. A Doktor24 Medicina Zrt. 574,54 millió forintos beruházása 287,27 millió forint állami támogatást kap. A Kecskeméti Gumiipari Kft. 215,45 millió forintos beruházása 107,72 millió forintos költségvetési támogatással számolhat. A Medicontur Orvostechnikai Kft. 575,54 millió forint értékű beruházásához a magyar állam 287,27 millió forinttal járul hozzá.

A három vállalatról Szijjártó Péter elmondta, hogy fejlesztéseiknek köszönhetően, még ebben a nehéz időszakban is a leépítés és a feladás helyett, az új beruházások útjára léptek. 413 munkahelyet tudnak megvédeni.

Lancz Róbert, a Doktor24 cégcsoport vezérigazgatója arról számolt be, hogy a társaság 2004-ben kezdte meg működését, kezdetben foglalkozás-egészségügyi szolgáltatást nyújtottak. Azóta járóbeteg-ellátással és szűrővizsgálatokkal is bővültek. Még a koronavírus-járvány előtt kezdték el tervezni, hogy Kelenföldön a Budapest One irodakomplexumban létrehoznak egy 3000 négyzetméteren elterülő modern egészségügyi központot, ahol több mint 100 új munkahelyet is teremtenek. A mostani beruházással lehetőség nyílt ennek a bővítésnek a megvalósítására.

Cseh Erika, a Kecskeméti Gumiipari Kft. gazdasági igazgatója elmondta, hogy a cég számára, amelyet 2000-ben alapítottak, sokat jelent a most elnyert támogatás, ugyanis a vállalat forgalma a koronavírus-járvány miatt, áprilisban több mint 25 százalékkal, májusban 35 százalékkal esett vissza. A fejlesztésnek köszönhetően, gumifröccsöntési, valamint gumi- és műanyag-extrudálási kapacitásaikat bővítik, a cél hatékonyságuk növelése. A vállalat arra törekszik, hogy új termékeivel el tudja látni az autóipart, a háztartási szektort, a fitnesz- és az építőipart.

Kontur László, Medicontur ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a több mint 30 éve működő cég Magyarországon 300-nál több embert foglalkoztat. A vállalat steril, szembe beültethető lencsék fejlesztésével, gyártásával foglalkozik, termékeit a világ több mint 70 országában értékesíti. A mostani pályázatnak köszönhetően, 2021-re le tudják zárni a tömegtermelésre átállás első fázisát. A fejlesztés célja, hogy ki tudjanak lépni az ázsiai piacokra.

Forrás: MTI/Hírklikk