Szijjártó: Magyarországot egyértelmű tisztelet övezi a Fehér Házban

HírKlikk 2020. szeptember 15. 21:35 2020. szept. 15. 21:35

Magyarországot, a magyar kormányt, a magyar miniszterelnököt egyértelmű tisztelet, nagyrabecsülés és támogatás övezi a Fehér házban – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter kedd este Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter azt követően nyilatkozott, hogy Washingtonban egyedüli uniós külügyminiszterként részt vett Izrael és az Egyesült Arab Emírségek, valamint Bahrein közötti békemegállapodás aláírási ceremóniáján. A miniszter szerint, a Fehér Ház kertjében tartott esemény a történelemkönyvek lapjaira kerülhet. Két olyan megállapodást írtak alá, amely teljesen új fejezetet nyithat, a háborúzás, a terrorizmus helyét átveheti a béke. Ez – mint kiemelte – azért is fontos, mert a Közel-Kelet biztonsága befolyásolja Európa biztonsági helyzetét is. A miniszter úgy vélekedett: Donald Trump amerikai elnök olyan teljesítményt nyújtott, olyan megállapodásokat hozott tető alá, amelyeket nem sokan gondoltak volna. „Ilyenekért szoktak Nobel-békedíjat kapni" – jegyezte meg.

A külügyminiszter útja során több megbeszélést is folytatott, például Robert O'Brien amerikai nemzetbiztonsági tanácsadóval és Mark Meadows-zal, Donald Trump kabinetfőnökével.

Szijjártó Péter kiemelte: Magyarország és az Egyesült Államok kapcsolata még sosem volt ilyen jó. Orbán Viktor miniszterelnök és Donald Trump is őszintén, világosan beszél víziójáról, a politikai korrektség, a képmutatás egyikőjükre sem jellemző, ez pedig megteremti a kiváló együttműködés lehetőségét. Továbbá mindketten határozottan fellépnek az illegális migrációval szemben, hasonlóan gondolkodnak a keresztény közösségek védelméről, a családok támogatásáról, továbbá világpolitikai kérdésekben is egyetértenek.

A külügyminiszter ezen kívül, útja során megállapodást írt alá például a legnagyobb magánkézben lévő, tőzsdén lévő űrkutatási cég és a magyar kormány között. Energiakérdésekről azt mondta: Washingtonban elismerésüket fejezték ki, hogy Magyarország megállapodott a Shellel egy hosszú távú gázvásárlási konstrukcióról.

Szijjártó Péter találkozott továbbá David Cornsteinnel, aki budapesti nagykövetként befejezi tevékenységét. Ennek kapcsán, a miniszter azt is elmondta, hogy javaslata szerint – amit Orbán Viktor kormányfő el is fogadott – Takács Szabolcs, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban a Brexit Magyarországot érintő külpolitikai és külgazdasági hatásai kezelésének összehangolásáért felelős miniszteri biztosa lehet Magyarország következő washingtoni nagykövete.

Forrás: MTI