Szijjártó: nekünk Ciprus, Görögország és Törökország is barátunk

HírKlikk 2020. augusztus 14. 13:11 2020. aug. 14. 13:11

Az nem jó érzés, ha valakinek a barátai rosszban vannak, s főleg nem jó, ha mindez a nemzetközi politikában fordul elő. Márpedig nekünk Ciprus, Görögország és Törökország is barátunk – írta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott, különösen sajnálatos, hogy éleződik a feszültség az említett államok között a Ciprus körüli energiaforrások utáni kutatások miatt.

„Remélem, hogy végül a józan ész győzedelmeskedik, és a kölcsönös fenyegetőzések és szankciók helyett, a párbeszéd jelenti majd az utat a megoldáshoz" – tette hozzá.

A külügyminiszter azt írta, telefonon beszélt Mevlüt Cavusoglu török és Nikosz Hrisztodulidesz ciprusi kollégájával is, és bízik benne, hogy hamarosan dűlőre jutnak majd egymással.

Forrás: MTI