Szijjártó szerint az az antiszemita, aki a Soros-kampányukat antiszemitázza

„Soros Györggyel vitánk van, Soros György egészen más jövőt képzel Európának, de ennek a vitának semmi köze Soros György vallásának. Nonszenszek ezek a felvetések. Igazából azok az antiszemiták, akik azzal vádolnak, hogy azért vitázunk Soros Györggyel, mert zsidó. Minket nem érdekel, hogy Soros György zsidó” – nyilatkozta többek között a Jediot Ahronot című lap online változatának adott interjújában a magyar külügyminiszter. Elég régóta foglalkozol mind a zsidó vallástörténettel, mind az ezt kísérő több évezredes antiszemitizmus történetével. Tömeges pszichózis áldozatai lettünk, hogy antiszemitának tűnt a magyar kormány Soros-kampánya?

Először is, ha Soros György nem volna zsidó, akkor nem lett volna plakátkampány, s nem lenne a kormánytagok, a kegyencek és a propagandasajtó számára kötelezően előírt, orrvérzésig tartó sorosozás. Az egész épp azzal nyeri el értelmét, s azzal válik hatékonnyá, mert Soros zsidó, s így a Fidesz által már rég bekebelezett, hagyományosnak számító hazai antiszemiták számára világos és könnyen kódolható értelmet és megfelelő értelmezési keretet kap a nap 24 óráját kitevő üzenet. Most sem talált ki semmi újat a Fidesz, a történelem szemétdombján rövid matatás után könnyedén rátalált a nagy elődökre és előzményekre. Volt idő, amikor kísértetiesen hasonló állításokkal célozták meg a Rothschildokat, s remek partitúraként szolgálhatott a szűnni nem akaró permanens Soros-kampányhoz Henry Ford 1920-ban megjelent, s Hitler egyik legkedveltebb olvasmányául szolgáló, máig megtermékenyítően ható  A nemzetközi zsidó – a világ legfőbb problémája című többkötetes munkája. Soros György épp azért jött kapóra a magyar kormánynak, mert zsidó. Ne feledkezzünk el arról, hogy spekulánsok milliói léteznek a világban, nyilvánvalóan zsidók is, meg nem-zsidók is, a kapitalizmusnak, a tőkés társadalomnak ez természetes velejárója. Aki ezt elutasítja, az egész tőkés társadalmat utasítja el, éppen úgy, ahogy a korabeli romantikus antikapitalizmus sokszor kifejezetten antiszemita irányultsággal, az egész kapitalizmust valamiféle titkos zsidó háttérhatalom által irányított szisztémának fantáziálta. Egyébként kevesen tudják, hogy a legutóbbi időkben sem a magyar kormány volt az, amelyik elsőként látta el antiszemita éllel a Soros-elleni agitációt, illetve a nemzetközi tőke jellegét. A Fidesz politikai boszorkánykonyhájában újdonság előállítására alkalmatlan, de a már jól bevált receptek újrafelhasználására mindig kész pártos epigonok örömmel találtak rá Mahathir Mohamad maláj elnökre mint vezérlő csillagra. Ugyanis a többségében muszlim ország miniszterelnöke elsőként fedezte fel Sorosban a nemzetközi zsidó háttérhatalom megtestesülését, s saját kudarcos monetáris politikája kimagyarázásának lehetőségét: a monetáris politika csődjéért nem az állami vezetés a felelős, hanem kizárólag az ellenséges zsidó világtőke-hálózat. 

Mi szükség erre a panelre a 21. századi Magyarországon?

Azért fontos a zsidó stigma, mert a leggaládabb módon, a megcélzott közönség antiszemita érzületeire, ösztöneire játszik, Malajziában éppen úgy, mint a mai Magyarországon. Nem azt állítom, hogy a magyar kormány antiszemita lenne, ám azt annál inkább, hogy jól kiszámított módon (a Fidesz rendszeres felméréseivel folyamatosan mér mindent, többféle attitűd-kutatást is elvégzett már), a legvisszataszítóbb és a legkártékonyabb formában lovagolják meg ezt az antiszemita érzületet, miközben a legóvatosabb becslések szerint is, Magyarország közel egyharmada rendelkezik valamilyen antiszemita attitűddel, a zsidósággal ellenséges érzülettel. Erre az érzületre alapozni, ezt az érzületet ki- és felhasználni éppen olyan gazemberség, mint a teli szájjal történő „mocskoszsidózás”, s lelkeket, társadalmat és emberi együttélést pusztító jellege miatt, semmilyen felmentésben nem lehet részesíteni az ezzel visszaélőket. 

Mindez annál különösebb, mert valóban nem lehetett sem Orbánt, sem a kormányát rajtakapni hivatalosan antiszemita megnyilvánuláson. Mitől mégis ez a vérfagyasztó pragmatizmus, amiért szemrebbenés nélkül felhasználják az antiszemitizmus sugalmazását a politikájukban?

Közismert mondás, hogy az antiszemitizmushoz nincs szükség zsidóra. Miként a zsidózáshoz még a „zs” betűt sem kell kiejtenünk. Én semmi olyat nem állítok, hogy a politikai elkövetők személyükben antiszemiták lennének. Fogalmam sincs, nem járok velük egy társaságba, egyiküknek sem vagyok se rokona, se boldog őse. Azt viszont állítom, hogy a leggátlástalanabb módon építenek az általuk is jól bemért attitűdökre, pontosan tudván, hogy milyen érzelmeket generálnak mindezzel. S ha a történelmi ismereteik hiányos volta miatt, netán minderről valamiért elfeledkeznének, azt pontosan tudják, hogy mit váltanak ki saját célközönségükből minden sorosozó kampánnyal, minden szimpla miniszterelnöki, miniszteri, házelnöki megnyilatkozással, vagy a közmédiát már rég a legordenárébb pártszócsővé átalakító rádiós-televíziós napi sorosozással. A célközönség minden esetben hálás lelkülettel könnyen dekódolja az üzeneteket: tessék csak megnézni a vonatkozó hírek vagy megnyilatkozások utáni kommentáradatot, vagy mondjuk azt a díszítőkedvet és buzgalmat, ahogy az elhíresült Soros-plakátokat szorgos kezek „társadalmi munkában”, rendre kiegészítették jól ismert jelekkel, szimbólumokkal vagy a történelem során már többször is bevált lábjegyzetekkel. Az üzenetáradat minden esetben menetrendszerűen szüli meg a kommentcunamit. Orbán hosszú ideje dolgozik ezen, fáradhatatlanul, nagy munkakedvvel. Manapság minden második beszédében utal a háttérhatalomra, a nemzetközi pénzvilágra, a kamatot szerető spekulánsokra, s persze magára Sorosra. Elég régóta foglalkozom a pogány és a keresztény világ judeofóbiájával és antijudaizmusával, semmi túlzás nincs abban az állításban, hogy Orbánnak és környezetének sűrűn hangoztatott példatára a legtipikusabb, a legelterjedtebb és a legközhelyesebb antiszemita sztereotípiák visszaöklendezése, amelyek évszázadok, évezredek óta léteznek. Erre játszik rá tehát az Orbán-kormány. Vagyis Orbán még a „zs” betűt sem mondja ki, ám kimondja helyette a hagyományos hívószavakat: világösszeesküvő háttérhatalom, spekulánsok, uzsorások, kamatot szerető pénzemberek, hazátlan, idegen szívű kozmopoliták, a nemzet testén élősködők, az országot idegen érdekeknek kiszolgáló hazaárulók. Ezt a kissé elvont modellt teszik aztán érzékletessé, láthatóvá és „ember-közelivé” azzal, hogy lám, ennek a típusnak teljes mértékben megfelel a patáit és szarvait még szemérmesen elrejtő Soros György, s ezt dekódolja óramű pontossággal a célközönség. 

Szijjártó azt a felvetést, hogy vannak-e a Fideszben, akik antiszemita véleményt fogalmaznak meg, felháborodottan visszautasította, és sietve kijelentette, hogy a Fidesz képviselői nem tesznek antiszemita megnyilvánulásokat és hozzátette, hogy azok az antiszemiták, akik azt gondolják, hogy egy ember vallása miatt van vitánk valakivel.

Az a szijjártói állítás, miszerint „azok az antiszemiták, akik azt állítják, hogy mi vagyunk antiszemiták” részben a szóvirágokba csomagolt, megszokott hablaty és értelmetlen zagyvalék, aminek erejével azt is mondhatta volna, hogy a trolibusz azért piros, mert a helyes táplálkozás kulcs a majom anatómiájához és a Fidesz angolkisasszonyos neveltetéséhez. Amivel Szijjártó képes volt saját értelmetlenségét is alulmúlni, az az, hogy ha a kormány minden tagja, tán még Szijjártó számára is tudott, hogy ha minden antiszemitát képesek lázba hozni a sorosozással vagy az előbb említett jelzőkkel, akkor – ha minimális tisztesség volna bennük, még tán Szijjártóban is, akkor nagyon egyszerű lenne fellépni mindezek ellen, tudniillik egyszerűen ezt a kódolt kommunikációt egyszerűen és sürgősen be kellene fejezni. De – és ennyit a tisztességükről – eszükben sincs ezt abbahagyni, épp ellenkezőleg: az utóbbi időben például a házelnök járult hozzá kicsattanó lelkesedéssel a múltból átemelt antiszemita fogalomkészlet újrahasznosításához. Szijjártó megnyilatkozása a maga totális értelmetlenségében tehát hazug és cinikus: milyen beszéd az, hogy nem a zsidókkal, hanem Soros Györggyel van vitánk? Ha tehát az ő vitakultúrájával ez a hangnem van leginkább összhangban, s a disputának ezt a módját tekinti a legelfogadhatóbbnak és a legszokványosabbnak, akkor zavarba ejt, hogy morális állapotát vagy értelmi képességét tekintsem inkább reménytelenül deficitesnek. 

Ezt is megválaszolta, ugyanis feltették a kérdést, hogy vannak-e a Fideszben, akik antiszemita véleményt fogalmaznak meg s ezt (ál)felháborodottan visszautasítva közölte, hogy a Fidesz képviselői nem tesznek antiszemita megnyilvánulásokat.

A következő mondata pedig nyilvánvalóan az lesz, miután sikeresen maguk köré gyűjtötték a teljes szélsőjobbot, annak egy részét pazar taktikával kiadva gebinbe, hogy amúgy a megszentelt Fidesz választói között sincs egyelten antiszemita sem...? Éppen, mint az egykori NSZK-ban és NDK-ban: az előbbiben kizárólag a fasiszták éltek, az utóbbiban kizárólag az antifasiszták, csak jól kellett tudni meghúzni a két állam közötti határt. Ismétlem: én természetesen nem állítom, hogy Orbán antiszemita lenne, mindössze élvezettel és nagy szorgalommal légdeszkázik a témán. Ha ők azt tekintik vitának, hogy a történelem szemétdombjáról összeszedett, s a történelem legnagyobb katasztrófáinak egyikéhez elvezető ordas gondolatfoszlányok bevetésével naponta lejárathatnak, meggyalázhatnak egy embert, s vele együtt egy vallási- és népcsoportot, akkor egészen más civilizatorikus rendben élünk, ugyanis a hagyományos vitakultúra az európai zsidó-keresztény hagyományban és a görögökkel kezdődő gondolkodástörténetben nem egészen ezt jelenti. Évekkel ezelőtt, egy nyugati állam közszolgálati televíziójában egy vitát néztem végig, amelyben egy film egyik jelenetét vitatták meg: antiszemita vagy nem antiszemita a beállítás. A vita során eljutottak oda, hogy nem antiszemita, de bizonyos érzékenységeket („túlérzékenységet”) érinthet a jelenet. A stúdióban ülő vezető politikus ekkor szót kért, s az alábbiakat mondta: „Nekünk nem dolgunk ítélkezni arról, hogy milyen a normál és milyen a túlérzékenység. Ne írjuk elő senkinek, milyen a megengedett vagy elfogadott érzékenység, különösen akkor ne, ha az illetőnek erre megvan akár a személyes, akár a történelmi oka. Egy tisztességes embernek, alkotó művésznek, politikusnak ilyenkor az a kötelessége, hogy ha tudja, hogy adott egyfajta „túlérzékenység”, azt vegye figyelembe, s lehetőleg kerülje annak megsértését." Gyanítom, ezek a mondatok értelmezhetetlenek Szijjártó számára. Az amerikaiaknál egyébként van az a mondás, ami nálunk is elterjedőben – csak az amerikaiak ezt komolyan is gondolják –, hogy aki azzal érvel, hogy én kérem nem vagyok antiszemita, mert van zsidó barátom, az antiszemita a javából. Szijjártó kísértetiesen ezt teszi. Amikor hivatkozik a Likudra meg a Netanjáhúval való nagy barátságra, ez pontosan megfelel a fentieknek. Nem értékelem ezt a barátságot, csak megjegyzem: ez egy pragmatikus-politikai kvázi-barátság, ami feltételezhetően időleges, s aminek megvan a maga politikai oka, ám ez nem cáfol semmit, s nem elégséges érv vagy hivatkozási alap. Amúgy eddig az antiszemitizmus verbális elemeiről beszéltünk, a jelzőkről, a stigmákról – ugyanez vizuálisan, a hagyományos képi ikonográfia alkalmazásával szintén megjeleníthető. A Soros-plakátkampány idején, a legalpáribb és a legtipikusabb antiszemita ikonográfiát használták fel. Ugyanezt a könnyen „olvasható” ikonográfiát alkalmazták a Der Stürmer című, 1923 és ’45 között működött német nemzetiszocialista hetilap boszorkányos kézügyességű grafikusai, pontosan így ábrázolták a vigyorgó zsidót, aki beleröhög a képünkbe, miközben lenyúlja a pénzünket. Ugyanez a sátáni vigyorgás jelent meg a Soros-plakátokon. Ez lenne tehát a minden antiszemitizmustól mentes, civilizált vitakultúra?   

Tekintve, hogy nálam jóval szélesebb műveltséggel és olvasottsággal rendelkezel, van arról bármilyen háttérinformációd, hogy mindezt hogyan fogadták Izraelben?

Izraelben szintúgy megosztottan fogadták, mint itthon, ugyanis csak az antiszemita hiszi azt, hogy a zsidók egyformák – ezt üzenném amúgy Szijjártónak is. A zsidók között is van természetesen szélsőjobboldali meg baloldali, meg fundamentalista, meg ateista, meg még ezer szín és átmenet. Izraelben is létezik egy erős Soros-ellenesség, de ez nem a zsidóságának, hanem a politikai nézeteinek szól, s ezzel semmi baj sincs. Gyorsan megjegyzem, hogy némely kérdésben nekem is van vitám Soros Györggyel. De a magyarországi politikai hatalom számára egészen más, össze sem hasonlítható dimenzióban merül fel Soros neve és tevékenysége. Számukra Soros a maga zsidóságában érdekes, s ezért az állandó kódolt utalás Soros származására, mint negatív modellre. A Fidesz által célba vett közönség pedig jól érti ezt, s rendkívül hálás ezért. Magyarországon mindez gyakorlatilag mindenki számára világos, legfeljebb azok vonják kétségbe, akik politikailag és/vagy financiálisan a Fidesz kegyeitől függenek. De azt is jól tudjuk, hogy a Mammon a legfényesebb tekinteteket is képes elhomályosítani.  

Szijjártó kijelentette tovább azt is, hogy ők egy olyan párt és kormány, amely garantálja az emberek és a vallás szabadságát, megvédi a zsidó közösségeit – feltehetően ennek bizonyítéka az Iványi Gábor működésének évek óta tartó elnyomása és ezzel szemben a friss hír, hogy az állam a Hit Gyülekezetével generációkra kiható, kvázi államközi szerződést kötött. Egyetértesz?

Melyik részével?

Mondjuk, hogy mennyiben garantálják a vallás szabadságát?

Semennyiben.

Amennyiben?

Attól a pillanattól kezdve, hogy a parlament politikai többsége dönt arról, hogy ki kap egyházi státuszt és kitől vonják meg akár visszamenőleges hatállyal is, miről beszélünk? Attól kezdve, hogy a politikai hatalom politikai érdekei és elvárásai szerint viszonyul az egyházakhoz és felekezetekhez, nem rejtve véka alá, hogy kit szeret, kit kedvel, kit részesít mindenféle előnyben, csábos földi javakban, cirógatásban, kit premizál, megköszönve politikai szolgáltatásait, illetve kit büntet, kitől vonja meg kegyeit, kit ültet a szégyenpadra, s ki az, akinek esetében fütyül a demokrácia legalapvetőbb jogának egyikére, a vallási és lelkiismereti szabadságra, fittyet hányva a hazai vagy a nemzetközi jogi határozatokra, miről beszélünk?  Mióta politikai és gazdasági póráz van az egyházakon és felekezeteken, s tombol bennük a földi hatalomnak való megfelelés kényszere, miről beszélünk? Ha egyik napról a másikra, visszamenőleges hatállyal lehet bejegyzett egyházak státuszát megszüntetni, s ezzel anyagilag teljesen ellehetetleníteni az érintetteket, akkor miről beszélünk?  Legfeljebb a zsarnokság XXI. századi kelet-közép-európai anatómiájáról tudunk beszélni.